Kultúra

Férje talált rá Tóth Éva énekesnő holttestére

Olajos Piroska
Olajos Piroska

Csütörtök reggel Leblanc Győző énekes talált rá felesége, Tóth Éva holttestére. Erről a házaspár barátja, Tilinger Attila nyilatkozott a Borsnak.

Győző annyit mondott, hogy csütörtök reggel felébredt, és mivel évek óta külön szobában alszanak, mert Éva tévé mellett, ő viszont teljes sötétben szeretett aludni, benézett hozzá. Azt látta, hogy az oldalán fekve, mosollyal az arcán aludt. Ezért kiment  a kertbe, hogy ne zavarja. Másfél óra múlva ment be újra és akkor már benyitott hozzá. Megérintette és érezte, hogy a teste már kihűlt

– mondta Tilinger. Hozzátette, Leblanc megrogyott a gyász súlya alatt.

Tóth Éva hatvanegy éves korában halt meg. Elsősorban operettszerepeivel szerzett hírnevet.

Kapcsolódó
Meghalt Tóth Éva énekesnő
A 61 éves énekesnő táncdalénekesnőnek készült, végül az operett műfajában érte el a legnagyobb sikereket.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik