Kultúra

Sokkolta a 90 milliós Batgirl-film rendezőit az elkaszálás híre, a főszereplő is reagált

FRAZER HARRISON / GETTY IMAGES NORTH AMERICA / GETTY IMAGES VIA AFP
FRAZER HARRISON / GETTY IMAGES NORTH AMERICA / GETTY IMAGES VIA AFP
Épp egyikük esküvőjén érte a rendezőpárost a hír, hogy filmjüket nem fogják bemutatni.

A stáb is értetlenül áll a Warner Bros. stúdió tegnap bejelentett döntése előtt, miszerint hiába forgattak le egy 90 millió dolláros filmet a DC univerzumhoz tartozó Batgirlről, végül sehol sem fogják bemutatni azt. A bejelentés óta megszólaltak a film rendezői és a főszereplő is, előbbiek elképedésüket hangsúlyozták, az utóbbi az élmények miatt hálálkodott.

A filmet jegyző belga rendeződuó, Adil El Arbi és Bilall Fallah egy nappal a hír nyilvánosságra kerülése után osztotta meg közleményét Instagramon.

Elszomorított és sokkolt a hír. Továbbra se bírjuk elhinni. Rendezőként döntő fontossággal bír, hogy munkánkat bemutassák a közönségnek, és bár a film még nem volt teljesen kész, abban reménykedünk, hogy egyszer lesz lehetőségünk megmutatni a rajongóknak a végső változatot. Talán egy nap ez megtörténik ha Isten is úgy akarja.

Az Independent úgy értesült, hogy a rendezőpáros éppen El Arbi marokkói esküvőjén értesült a hírről, ahol Will Smith is jelen volt. Az esküvőről visszatérve kezdtek volna bele a film vágásába, ám ez végül már nem valósult meg.

Megszólalt a címszerepet játszó Leslie Grace is a hír kapcsán, aki háláját és szeretetét fejezte ki a stáb iránt, akikkel hét hónapon át dolgoztak fáradhatatlanul a filmen Glasgowban. „Szerencsésnek érzem magam, hogy a legnagyobbak közt dolgozhattam, miközben életreszóló barátságok köttettek” – írta a színésznő.

 

A bejegyzés megtekintése az Instagramon

 

Leslie Grace (@lesliegrace) által megosztott bejegyzés

A BBC riportjából az is kiderült, hogy nemcsak a stábot, de a glasgowi vállalkozásokat is sokkolta a hír, ám ők főleg azért, mert a filmforgatás erősen befolyásolta a működésüket. Több üzletet ugyanis bezárattak a forgatás idejére, az egyiknek például a tíznapos bezárását mindössze ezer dollárt fizettek. A lap azt is írja, hogy a produkció 150 ezer fontot ígért a városnak, amelyet azonban azóta sem fizettek ki.

Kapcsolódó
Hiába forgott le, sehol nem mutatják be a Batgirl című filmet
Rengeteget költöttek rá pedig. Egyesek szerint annyira rossz lett, hogy azért kukázzák, de a Warner tagadja, hogy ez lenne a gond.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik