Belföld

Mazsihisz: Orbán tusványosi beszéde komoly aggodalmat keltett

ADRIÁN ZOLTÁN / 24.HU
ADRIÁN ZOLTÁN / 24.HU
Heisler András, a Mazsihisz elnöke találkozót kért a miniszterelnöktől.

A Magyarországi Zsidó Hitközségek Szövetsége (Mazsihisz) hivatalos közleményben tudatta, hogy komoly aggodalmat váltott ki a zsidó közösségen belül Orbán Viktor Tusványoson elmondott beszéde.

A Mazsihisz jelezte, nem tudja értelmezni a beszéd „fajok keveredésével” foglalkozó részét, ráadásul a kormányfő

szóhasználata élesen szembe megy azzal a gyakorlattal, amely eddig a zsidó közösség számára európai összehasonlításban is egyedülálló biztonságot jelentett.

Mint írták, történelmi tapasztalataikra, velük élő családtörténeteikre alapozva fontos szót emelniük a magyar közélet félreérthető megnyilvánulásai ellen. Heisler András, a Mazsihisz elnöke találkozót kért Magyarország miniszterelnökétől.

A hazánk előtt álló rendkívül nehéz időszakra tekintettel a Mazsihisz a párbeszéd fenntartásával kifejezetten fontosnak tartja a közéleti viták eldurvulásának megakadályozását. Ez nem kizárólag a zsidó közösség, de a magyar társadalom érdeke is, tették hozzá.

A Mazsihisz, a zsidó vallási törvényeket követve, minden megkülönböztetett közösséggel szolidaritást vállal a humánum jegyében.

Kapcsolódó
Országos főrabbi Orbán beszédére: Egyetlen faj él e földön, a Homo Sapiens Sapiens
Frölich Róbert Pilinszky-verset idézett a miniszterelnök beszédére reagáló bejegyzésében.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik