“2011 kiváló éve volt a BMW csoportnak. Messze túlteljesítettük 1,6 milliós éves eladási tervünket” – idézi a BMW Group közleménye Ian Robertson értékesítési igazgatót. A BMW már novemberben elérte az eddigi rekordév, 2007 eladási számát.
A BMW megerősítette vezető szerepét a prémium szegmensben az Audi és a Mercedes előtt, és ezt a közlemény szerint meg is kívánja őrizni. “Minden kontinensen kiegyensúlyozott növekedésre törekszünk, és a prémium szegmensben 2012-ben is a legsikeresebbek szeretnénk maradni” – mondta Robertson. A BMW nagy reményeket fektet a BMW 3-as szériájának februárban piacra kerülő új generációjába.
A BMW csoport tavaly a legnagyobb növekedést az ázsiai piacon érte el, ahol 31 százalékkal több autót adott el, mint 2010-ben, összesen 373 613-at. Legnagyobb piacán, Európában a BMW csoport 857 792 autót adott el, 8,5 százalékkal többet, mint egy évvel korábban.
A konszern mind a három márkája eladási rekordot ért el.
A BMW márka eladásai 13 százalékkal 1,38 millióra, a Mini eladásai 22 százalékkal 282 060-ra, a Rolls-Royce értékesítései pedig 30 százalékkal 3538-ra emelkedtek. A Rolls-Royce eddigi rekordéve az 1978-as volt.