Gazdaság

Pénzváltókra is kiterjeszthetik a csekkadót

pénzváltó (forint, pénzváltó, valuta)
pénzváltó (forint, pénzváltó, valuta)

A készpénzfizetés felső értéke a tervezett 5 millió forint helyett 1,5 millió forint lesz.

A pénzváltókra is kiterjesztenék a tranzakciós illeték hatályát – írta a Magyar Hírlap a birtokába került, a Magyar Bankszövetség és a kormány álláspontját rögzítő tárgyalási emlékeztetőre hivatkozva.

A Nemzetgazdasági Minisztérium 2013. július 1-jéig vizsgálja meg az illeték vállalatok közötti készpénzes tranzakciókra történő kiterjesztését. A tárca azt is vállalta, hogy javaslatot tesz az otthonteremtési kamattámogatásról szóló rendelet módosítására, vagyis a lap szerint megindulhat a támogatott forinthitelezés.

A Magyar Nemzet a bankok és a kormány között csütörtök késő este kötött, a lap birtokába került megállapodásra hivatkozva azt írta: nem kell tranzakciós illetéket fizetni akkor, amikor készpénzt fizetünk be, vagy hitelt kapunk a bankban. Az eddigi egyezséget rögzítő dokumentumból az is kiolvasható a Magyar Hírlap szerint, hogy nem éri meg majd a cégeknek az, hogy az illeték miatt külföldre vigyék a számlájukat.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik