Gazdaság

Bevásárlókosár: nekilódult a paradicsom ára

piac (piac)
piac (piac)

Egyre inkább látszik a hideg idő hatása: a paradicsom szinte minden vizsgált piacon jóval drágább lett. A halottak napja alkalmából megnéztük azt is, milyen árban van a krizantém.

Gyűjtésünkben erősen megpirosodott a paradicsom sora, ami azt jelenti, hogy egy kivétellel az összes piacon többe kerül, mint a múlt héten. Hiába, a hideg idő miatt már szinte mindenhol csak primőrt árulnak, ami drágább, mint a szabadföldi termés. Van, ahol csak 50 forinttal kell többet fizetni a paradicsomért, de akad, ahol 150, 200 forinttal is drágább, ami azt jelenti, hogy majdnem dupla annyiért lehet csak venni, mint múlt pénteken. Ez már 500 forint körüli árat jelent.

Csak a bevásárlóközpontokban és a nyíregyházi piacon találunk még viszonylag olcsó paradicsomot, de ott is csak 230 forint körül. A paprikánál is ugyanez látszik, bár kevésbé markánsan.

Ami még érdekes, hogy két piacon lement a hús ára: a budapesti Fehérvári útin csak a baromfié, a debrecenin a sertésé és a marháé is. A bevásárlóközpontokban viszont a sertéscomb kivétel kicsivel drágább most a hús, mint egy szűk héttel ezelőtt. A tojás ára több helyen is emelkedett egy kicsit. Tejből most is a debreceni piac a legolcsóbb: itt 130 forint a házi literje.

A mostani hosszú hétvégén bizonyára sokan felkeresik majd elhunyt szeretteik sírhelyét, hogy elhelyezzék ott az emlékezés virágait. Ezért kigyűjtésünkben a krizantém és a mécsesek árát is megkérdeztük. Íme, az árak:


A teljes táblázatért kattintson a képre!
Forrás: AKI, CSAPI, Hír24

A szálas krizantémnál az alacsonyabb árnál a virágosok mindig hozzátették, amikor érdeklődtünk, hogy az a „nagyfejűé”, a magasabb áron kapható pedig a több ágú virág. Cserepes nem mindenhol volt. A mécsesnél a 10-20-30 forintos árak a legegyszerűbb teamécsest takarják, az ezer forint körüliek pedig már „díszesebbek” – fogalmaztak a piacozók.

Krizantém van bőven, csak a vevő volt kevés még szerdán

Nyíregyházi tudósítónk beszámolója szerint virágtengerbe borultak a nyíregyházi piacok halottak napjára. Az élő krizantém szálja ott 100-150 forint, a csokros (több szárú, zembla) 250-300 forint. Árulnak művirágot is, amely már szinte megszólalásig hasonlít az élőhöz, ez – a csokor méretétől függően – 250-500, illetve 900 forint.

Árus van bőven, viszont egyelőre kevés a vásárló, legalábbis erre panaszkodott a legtöbb eladó. Szerintük a hirtelen hidegre fordult időjárás tartja vissza az embereket, de abban bíznak, a hosszú hétvégén azért lesz forgalmuk.

Az alkalmi árusoknál mécsesek is kaphatók. A legolcsóbb a teamécses, darabja 10 forint. De van műanyag pohárban 70-100 forintért. A legolcsóbb üvegmécses 130 forint, a díszesebbek pedig 600-900 forintért eladók.

Koszorúkból is széles a választék, a kisebbek 400-500 forintba kerülnek, és ezekben vegyesen van élő, száraz vagy művirág, a nagyobbak 100-1500, illetve 2500-3000 forintosak. Fenyőágakból, mahóniából és krizantémból készülnek. Egy virágkötő, aki több éve árusít a temető előtt, elmondta: korábban ilyenkorra már a koszorúk többségét eladta, most viszont még csak „csipegetnek” a vásárlók. Ez azért okoz gondot, mert nem tudja, a meglévőkhöz mennyit kössön még: azt sem akarja, hogy a nyakán maradjon a portékája, de azt sem, hogy hirtelen kifusson a készletből. Egyébként 20 perc alatt elkészít egy kis koszorút.

Magyarné Futkos Zsuzsa viszont bizakodó. Idén vették át férjével szüleiktől a családi vállalkozást Nagycserkeszen, ez az első év, hogy piacra hozzák saját portékájukat. Budapestről költöztek haza nemrég. Zsuzsa most gyönyörű, gömb krizantémot árul cserépben, pompás (fehér, sárga, lila, vaj) színekben. Egy-egy bokor 600 forint. Sokan ezeket nem is a temetőbe, hanem a lakásuk bejárata elé viszik. Az egyébként tiszaberceli fiatalasszony ellát mindenkit tanáccsal is, hogyan teleltetheti át biztonságban az évelő növényt. A cserepes krizantémot a tartós fagyok beállta előtt (-3 Celsius fok körül) vigyük pincébe (ha van). De ha nincs pincénk, akkor kiültethetjük a kertbe is. Csak az a lényeg, hogy ne cserépben rakjuk ki a kertbe, mert úgy elfagyhat a gyökere. Ha azt szeretnénk, hogy minél tovább pompázzanak a színes virágok, akkor fagy esetén takarjuk le a növényeket, például papírral.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik