Élet-Stílus

„Nem loptam el senkit” – állítja az ukrán menekült nő, akiért elhagyta a családját egy brit férfi

„Ez az ő tudatos és megalapozott döntése volt, egy 29 éves férfié, akinek joga van a szerelemhez, joga van a boldogsághoz, és joga van megválasztani, hogy kivel akar együtt lenni.”

A nemzetközi címlapokra kerülő ukrán menekült nő, aki beköltözött egy brit családhoz, majd tíz nappal később már ki is költözött tőlük a famíliát miatta elhagyó családfővel együtt, most újra hallatott magáról a közösségi oldalán.

A háború előtt Lvivben élő 22 éves Szófija Karkagyim május elején költözött be a biztonsági őrként dolgozó 29 éves Tony Garnetthez, aki feleségével, Lornával és két gyerekükkel élt Bradfordban. Tony pedig hamar bele is szeretett a vendégbe, és tíz nap után úgy döntött, hogy elhagyja érte feleségét, akivel régóta együtt volt, és a gyerekeiket is, hogy az új szerelmével élhesse le életét.

A cserben hagyott Lorna akkoriban arról beszélt, hogy Szófija „a kivágott felsőivel és a rúzsaival” csábította el a férjét. Szófija azonban azt állítja, hogy nem állt szándékában senkit sem ellopni, és úgy véli, hogy Lorna állandó gyanakvása hajtotta össze őket.

Elmondása szerint sírva tört össze a botrány miatt, pláne, amikor megtudta, hogy a történtek miatt szégyellik a szülei.

Szófija legutóbb az Instagramon öntött tiszta vizet a pohárba.

„Végre úgy döntöttem, hogy írok egy posztot a közelmúlt világhírűvé vált eseményeiről” – idézi a fiatal nő posztját a brit Metro. Szófija a bejegyzésben a következő szavakkal vette védelmébe új szerelmét, Tony Garnettet:

Az első dolog, amit szeretnék elmondani, hogy nem loptam el senkit a családjától. Ez az ő tudatos és megalapozott döntése volt, egy 29 éves férfié, akinek joga van a szerelemhez, joga van a boldogsághoz és joga van megválasztani, hogy kivel akar lenni.

 

A bejegyzés megtekintése az Instagramon

 

Софія Каркадим (@sonya_dobrvlsk) által megosztott bejegyzés

A szövegben a sajtót is támadta, mondván, hogy a történtekről szóló tudósítások „egyértelműen eltúlzottak, és úgy írták meg őket, hogy a lehető legdrámaibbak legyenek”.

Tonyval dúló szerelmét pedig „valódinak és csodálatosnak” nevezte:

„Anthony és én remekül megvagyunk. Szóval azoknak, akik a kezdetektől fogva támogattak engem, és tudták, hogy a cselekedeteim mögött valami valódi és csodálatos van, köszönöm. A többiek viszont csalódni fognak az ítéleteikben” – írta.

A pár története úgy kezdődött, hogy Szófija a háború elől menekülve Angliában szeretett volna új életet kezdeni, ezért regisztrált egy ukránok Nagy-Britanniába költözését segítő oldalon, ahol mostani párja, Tony megtalálta a hirdetését.

Szófija május elején érkezett meg Németországból Manchesterbe, ahol a reptéren személyesen Tony fogadta. Hamarosan már minden este együtt tévéztek, amitől Tony felesége, Lorna nagyon féltékennyé vált.

 

A bejegyzés megtekintése az Instagramon

 

Софія Каркадим (@sonya_dobrvlsk) által megosztott bejegyzés

Szófija azonban azt állítja, hogy csak szüksége volt valakire, aki előtt megnyílhat, miután elmenekült a háború sújtotta országából.

Korábban ragaszkodott ahhoz, hogy nem ő a hibás a házasság felbomlásáért, és a következőket mondta a Sunnak:

Ez soha nem jutott eszembe. Szerettem a családot. Sok időt töltöttem Lornával, és próbáltam segíteni neki. De ő kétarcú volt. Az állandó gyanakvása, a feszültség csak közelebb hozott engem és Tonyt egymáshoz. Ő teremtette ezt a helyzetet azzal, hogy állandóan azt sugallta, hogy valami történik, pedig nem. Szóval ez az ő hibája.

Lorna azt mondja, akkor döntött úgy, hogy elküldi Szófiját, amikor az egyik szomszéd jelezte neki, milyen bizalmasan beszélget a férjével, Tony azonban azt reagálta erre, hogy ha Szófija megy, akkor ő is vele tart. Majd valóban így is tett.

Tony úgy emlékszik vissza, hogy első látásra beleszeretett Szófijába, és azóta sem bánja, hogy elhagyta miatta Lornát, akivel nyolc évig alkottak egy párt.

Lorna azonban továbbra is úgy gondolja a Sunnak adott nyilatkozata alapján, hogy a vendégük volt az, aki tudatosan csábította el a férjét:

Kezdettől fogva szemet vetett Anthonyra, eldöntötte, hogy őt akarja, és elvitte. Nem törődött a hátrahagyott pusztítással. Minden, amit tudtam, két hét alatt a feje tetejére állt.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik