A Matolcsy-csomag elemei azt jelzik, hogy a magyar kormány most már kész szembenézni az euróövezeti adósságválság súlyosságával, és ez valószínűbbé teszi az IMF/EU-megállapodás létrejöttét is – vélekedtek keddi helyzetértékelésükben londoni pénzügyi elemzők. A Capital Economics londoni elemzői közölték: az ő értelmezésük szerint a programban foglaltak azt mutatják, hogy a magyar kormány „végre szembesült azzal”, hogy mennyire súlyos a valutaunió válsága.
Az elemzők biztatónak nevezték, hogy a kormány ezúttal a piaci nyomás kényszere nélkül tett „bizonyos engedményeket” a valutaalapnak. Ezzel kapcsolatban megjegyezték, hogy Magyarország eddig általában csak akkor volt hajlandó engedményekre, amikor a forint a 300 forint/eurós árfolyamszint fölé gyengült.
A kedden közzétett elemzés megemlíti: most már a magyar választási ciklus is kezd szerephez jutni, mivel a kormány nyilvánvalóan igyekszik elkerülni, hogy az euróválság bármilyen átszűrődő hatása éppen a 2014-es választások hajrájában sújtsa a magyar gazdaságot. Ez azt is jelenti, hogy a kormány a következő 6-9 hónapban szeretné az IMF/EU-megállapodás megkötését, amely népszerűtlen reformintézkedéseket is tartalmazhat. A korai megegyezéssel a kormánynak még maradna ideje arra, hogy a választások előtt támogatottsága helyreállítására összpontosítsa tevékenységét – fejtegették a cég elemzői.