Belföld

28 ezer számlálóbiztost toboroznak a népszámláláshoz

Getty Images
Getty Images

Országosan mintegy 28 000 számlálóbiztos részvételére lesz szükség az októberben kezdődő népszámlálás lebonyolításához, a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) a települési, illetve a fővárosban a kerületi önkormányzatok jegyzőivel közösen elindította a számlálóbiztosok toborzását – közölte a KSH pénteken az MTI-vel.

A munkalehetőségre a polgármesteri, valamint a közös önkormányzati hivatalokban jelentkezhetnek az érdeklődők.

A közlemény szerint tizenhatodik alkalommal kerül sor Magyarország teljes lakosságát érintő népszámlálásra október 1. és november 28. között. A legnagyobb hazai adatgyűjtés pontos képet ad az ország népességéről, eredményei megbízható alapot nyújtanak az országot, a településeket és az emberek közvetlen lakókörnyezetét érintő legfontosabb gazdasági, szociális és területfejlesztési döntések előkészítéséhez.

Kiemelték, a népszámlálásról szóló 2018. évi törvény alapján az adatszolgáltatás mindenkinek kötelező. A háztartások ennek október 1-16. között önállóan, a kérdőívet interneten kitöltve tehetnek eleget. Ezt követően október 17. és november 20. között számlálóbiztosok keresik fel azokat a háztartásokat, amelyek nem éltek az online kitöltés lehetőségével.

Közölték, a számlálóbiztosok feladata a rájuk bízott számlálókörzet bejárása, a címek ellenőrzése és a kérdőívek kitöltése azokban a háztartásokban, ahonnan az internetes önkitöltési időszakban nem érkezett be kérdőív. A háztartásoktól kapott válaszokat a számlálóbiztosok tableteken rögzítik, így Magyarország történetében az idei lesz az első elektronikus népszámlálás.

A népszámlálás helyi előkészítéséről és az adatfelvétel végrehajtásáról a települési, a fővárosban pedig a kerületi önkormányzatok jegyzői gondoskodnak a KSH szakmai felügyelete és támogatása mellett.

A számlálóbiztosi feladatokhoz kapcsolódó jelentkezési feltételek, illetve a népszámlálás kapcsán további információk a KSH honlapján találhatók.

Kapcsolódó
Aki megpróbál kibújni a népszámlálás alól, akár 200 ezres bírságot is kaphat
A 2022-re halasztott lesz az első teljesen elektronikusan megvalósuló népszámlálás Magyarországon, amely október elsején indul majd. Interjú Kovács Marcellel, a KSH Népszámlálási és népesedési statisztikai főosztály főosztályvezetőjével.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik