Tudomány

Így tért vissza a Szent Jobb Magyarországra

Koszticsák Szilárd / MTI
Koszticsák Szilárd / MTI

Szent István ereklyéjéről először az 1116 körül írt Hartvik-legenda tett említést: az 1083-as szentté avatási procedúra során, amikor Szent László király jelenlétében felnyitották elődje sírját, annak földi maradványai között jobb kezét csodálatos módon épségben találták. Egy 1473-as krónika még egy kalandos lopással egészítette ki Hartvik történetét, miszerint a király kincstartója, egy Merkúr nevű klerikus ellopta a Szent Jobbot – amely ekkor még a teljes kart magába foglalta –, és bihari birtokán rejtette el.

László személyesen kereste fel a papot, és miután biztosította őt bűnbocsánatáról, visszakapta István ereklyéjét, és Merkúr szóban forgó földbirtokán épített számára egyházat. Ezzel magyarázzák azt, hogy a Szent Jobb valóban a bihari Szentjobbon maradt egészen a középkori magyar állam összeomlásáig. Tiszteletéről az 1222-es Aranybulla törvényben rendelkezett – írja a Rubicon.hu.

Többször is megcsonkították

István épen maradt keze más relikviákhoz hasonlóan számos „veszteséget” szenvedett el az évszázadok során. Nagy Lajos a lengyel–magyar perszonálunió megpecsételésére a kar felső részét adományozta el, majd Luxemburgi Zsigmond adta át a kar alsó részének egy részét vejének és örökösének, Habsburg Albertnek. Az ereklye elajándékozott részeinek sorsa aztán szerencsésebben alakult, mivel a török háborúk okozta zűrzavarban a Szent Jobb itthoni „maradéka” eltűnt.

A kutatók nagy része azt vallja, hogy valószínűleg az ereklyét védő szerzetesek menekítették Boszniába, ahonnan kalandos úton, kereskedők révén kerülhetett a Raguzai Köztársaságba. Eredetisége kapcsán számos kérdést vetnek fel ezek az évtizedek, hiszen – a mumifikálódás következtében ökölbe szoruló – Szent Jobb ez idő alatt újabb csonkítást szenvedett el, és eltűnt állítólagos gyűrűje is. A raguzai domonkosok viszont Szent István ereklyéjeként tisztelték és őrizték a jobb kezet, 1618-ban díszes ereklyetartót is készítettek számára.

Mária Terézia és Szálasi

Mária Terézia királynő az 1760-as évek végén szerzett tudomást a Szent Jobb hollétéről, és hosszas diplomáciai tárgyalások után megszerezte azt a maga számára. Az ereklyét 1771 áprilisában már Bécsben lehetett megcsodálni, majd június 21-én megérkezett Budára. A királynő az ünnepségek után az Angolkisasszonyok gondjára bízta Szent István jobb kezét, egyúttal elrendelte augusztus 20-ának, a király szentté avatási napjának rendszeres megünneplését.

Szálasi diktatúrájának összeomlása idején a Szent Jobbot a magyar állam kincseivel együtt nyugatra hurcolták, de Salzburgból az amerikai szövetségeseknek köszönhetően 1945 augusztusára már visszakerülhetett Magyarországra. A kommunista hatalomátvétel után az ereklyét a Szent István Bazilika páncélszekrényébe száműzték, ahonnan Paskai László prímás erőfeszítései nyomán 1987. augusztus 20-án került elő legközelebb.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik