Vízipók-csodapók rajzfilmsorozatban és a Micsoda pók a vízipók című könyvben – mindkettőt Bálint Ágnes írta – megjelenő vízi világ sokunk számára jelent élethosszig tartó élményt. A történet szerint egy kisfiú aprócska tavat kap születésnapjára, ami lassanként megtelik élettel: rovarok, pókok, puhatestűek, sőt, zooplankton (a vízibolhák képviselték e társaságot) népesítették be az apró birodalmat, és a legkülönfélébb szerzetek költöztek a partjára.
Az alkotók célja az volt, hogy a gyerekek figyelmét felhívják a rejtett csodákra, és az aprónép megismerésére, szeretetére, tiszteletére tanítsák őket – a tudományos pontosság érdekében kérték fel a sorozat szakértőjének Dr. Kertész György biológust az ELTE Állatrendszertani Tanszékéről.
A film meg a könyv szereplői és történetei tehát hitelesek, és azt ugyan nem tudjuk, hatására hány rovar és csiga úszta meg a szánt szándékkal elkövetett agyoncsapást vagy -taposást, de azt igen, hogy mostanra a hasonló, apró vízi közösségek ökológiai szempontból is rendkívül fontossá váltak. Ezelőtt tíz–húsz évvel a kutatók még nem is foglalkoztak a kerti tavak, parkokban kialakított mesterséges víztestek szerepével, hiszen mit is tudnának ezek nyújtani a nagy egészhez a természetes tavak, mocsarak, lápok mellett?
Csakhogy a természetrombolás, a klímaváltozás, a környezetszennyezés, egyszóval az emberi tevékenység nagyban felértékelte a „kerti tavakat”, lassanként fajok túlélése, a vízi ökoszisztéma fennmaradása múlhat rajtuk. Legalábbis azokon, amelyeket tulajdonosai nem akarnak a legfrissebb trendeknek megfelelve „kirakattermészetté” silányítani – Dr. Horváth Zsófia ökológussal, az Ökológiai Kutatóközpont Vízi Ökológiai Intézetének osztályvezetőjével, tudományos főmunkatársával beszélgettünk az ökológiai lépőkövekké váló kerti tavakról.
Iszonyú pezsgést vihetünk a kertbe
Alapigazság, hogy ahol víz van, ott inkább előbb, mint utóbb megjelenik az élet, és ha a körülmények megfelelőek, burjánzani kezd. Éppen ezért a méret nem számít, legyen szó egy nejlonnal bélelt kis gödörről a kert végében vagy akár focipályányi műalkotásokról, a vízi világ mindenképp megtalálja a helyét. Nekünk, embereknek legfeljebb annyi a tennivalónk, hogy néhány őshonos növény betelepítésével megadjuk a kezdő lökést, de még ez sem feltétlenül szükséges.
A széllel és a madarak közvetítésével a közeli víztestekből érkeznek spórák, magok, a növényzet megjelenése után pedig az állatok. Egyeseket szintén az elemek sodornak, mások önerőből jönnek
– mondja a 24.hu-nak Horváth Zsófia.
Mindezt persze nem várhatjuk el egy körgangos belvárosi ház belső udvarában, de ahol 500–1000 méteren belül természetes környezet, netán bármilyen víztest (akár a sokadik szomszéd kerti tava) található, már nyert ügyünk van. Egy igazán gazdag kerti tóban többszáz faj lehet jelen, a baktériumoktól, egysejtűektől a csigákon, vízi bogarakon, rovarokon, „vízibolhákon” keresztül egészen a kétéltűekig hosszan sorolhatnánk.
Ha valaki szeretne a szitakötők táncában, csíkbogarak tempózásában, netán a vízipók kristálypalotájában gyönyörködni, akkor ne a prospektusok fotói lebegjenek a szeme előtt. A középen tavirózsa, szerte aranyhalak (koi pontyok) kialakítás valóban a kert díszévé emeli a tavat, de ugyanakkor sivárrá is teszi.
A halak gyorsan kipusztítják a zooplanktont, amely az algák kordában tartásáért felelne, és az etetésükkel bevitt plusz tápanyaggal összefogva algaburjánzást, átláthatatlan, zöld vizet eredményez. Gondos karbantartással persze ez elkerülhető, és ízlés dolgába nem tisztünk beleszólni, de az ökológiailag értékes kistavakat az őshonos növények és állatok közössége adja.
Ökológiai lépőkövek
A tudomány sokáig mellőzte a kisebb – legyünk pontosak: a 10 hektárnál kisebb – állóvizeket, a kutatók figyelme csak az elmúlt 20 évben fordult feléjük, miután a klímaváltozás és az emberi tevékenység hatására rohamléptékben tűnnek el a világ vizes élőhelyei. A jelenség a Kárpát-medencében is drasztikus méreteket öltött.
Kiderült, hogy bár elég nagy a különböző becslések közti eltérés, de az állóvizek 30–50 százalékát világszinten ezek a kis, mesterséges vagy természetes víztestek adják
– emeli ki az ökológus.
A kerti tavak ökológiai szerepe kettős. Egyrészt önmagukban értékes élőhelyek, menedéket, élőhelyszigeteket biztosítanak számtalan, vízhez kötődő fajnak, amelyek sorra veszítik el természetes élőhelyeiket. Másrészt az úgynevezett kék-zöld hálózat akár kulcsfontosságú elemei lehetnek, ahol az állatok vándorolhatnak egyik élőhelyről a másikra.
Zöld folyosót, mondjuk, egy erdősáv képében bárki el tud képzelni, állóvizek esetén azonban nyilvánvalóan bonyolultabb a helyzet. Lépőköveknek nevezzük az egymáshoz viszonylag közeli kis víztesteket, amelyeken a vízi élőlények terjedni tudnak.
Képzeljük el úgy, mint egy sakktáblát: adott pontokból indulnak a szélrózsa minden irányába, egyes mezőkön akár nemzedékekre megpihennek, máshonnan kipusztulnak – kicsi, éppen ezért sérülékeny rendszerekről van szó –, de folyamatos mozgásban vannak mezőről mezőre, azaz tavacskáról tavacskára. Az egész egy rendkívül dinamikus rendszert alkot, aminek működését még csak mostanában kezdtük el pontosan feltérképezni.
Valahogy így működik sokkal nagyobb léptékben is:
Felmérik a közösséget
A feltérképezést akár szó szerint is érthetjük, Horváth Zsófia és munkatársai egyik kiemelt projektje a „MyPond – Én kistavam” nevet viseli. A lakosság bevonásával első körben felmérték a hazai kistavakat, most a mintavételezésen van a sor. Ez az úgynevezett citizen science műfaja, amikor bármely érintett laikus értékes adatokkal segítheti a tudományt. Az Én kistavamhoz eddig 800-an csatlakoztak cselekvően.
A kerti tavak típusainak megismerése után most azok ökológiai állapotát, fajgazdagságát mérik fel az úgynevezett környezeti DNS segítségével.
Olyan az egész, mint egy bűnügyi nyomozás, ahol a kertitó-tulajdonosok a helyszínelők.
Több mint 300 helyszínre küldtek ki egységcsomagot a tennivalók pontos leírásával, a lényeg pedig: a beküldött vízmintákból a kutatók megállapítják, milyen fajok élnek az adott tóban. Az egysejtűek teljes egyedei mellett, amelyeket a kutatók egészben fognak meg, a többsejtű, nagyobb állatok is felmérhetők: az ürülék, a lehámlott sejtek, a bőrdarabkák stb. nyomot hagynak a vízben, DNS-vizsgálattal így az összes olyan élőlény nyomai kimutathatók, amelyek hosszabb időt töltöttek a vízben.
Kiemelt cél, hogy az őshonos fajok mellett az Ökológiai Kutatóközpont Szúnyogmonitor projektjéhez kapcsolódva regisztrálják a három, inváziós – komoly betegségek terjesztésére képes – szúnyogfaj elterjedését is.
