Gazdaság

Orbán sem érti a rendszert

Orbán Viktor (Orbán Viktor, foci, )
Orbán Viktor (Orbán Viktor, foci, )

A miniszterelnök megígérte, hogy egy-két éven belül egyszerűsítik a közösségi pályázatokat.

Orbán Viktor szerint nincs magyar fejlesztéspolitika, ha nem működik megfelelően az európai uniós pénzek lehívásának rendszere. A támogatásoknak az utolsó fillérig célba kell érkezniük. A kormányfő a Nemzeti Fejlesztési Ügynökség (NFÜ) csütörtöki budapesti rendezvényén beszélt erről. Ez egyébként a miniszterelnök héten kezdődött konzultációsorozatának harmadik állomása.

Orbán megjegyezte: ma kötélidegzet kell az EU-s pénzekre való jelentkezéshez, a megörökölt rendszer ugyanis nagyon bonyolult, de ez nem adhat felmentést a kabinetnek. Ugyanakkor 2013-14-től a kormány létrehoz “egy, az emberi elme számára működő rendszert”. Addig is el kell érni, hogy minden pályázónak elérhetővé váljon a 30 százalékos előleg. Emellett fel kell állítani egy körülbelül 50 milliárd forintos alapot, mert az állami szereplők és az önkormányzatok önerő híján sok nagy pályázaton nem tudnak elindulni.

Meglátása szerint míg az unió legtöbb tagállamából naponta jönnek hírek durva megszorításokról, addig Magyarország útja a stabilitásról szól. “Magyarország egy sikeres, XXI. századi gazdasági modellt épít, amelyet Brüsszel sokáig kifogásolt, de az eredmények alapján végül az unióban is kimondták, hogy a magyar költségvetés kontroll alatt van – tette hozzá. Kitért arra is, hogy a kormány “pezsgőbontás helyett” kidolgozta a munkahelyvédelmi akciótervet, amellyel kapcsolatban – mint megismételte – nagy nyomásra számít.

Uniós pénzek: jól állunk

Csak együtt, összefogva lehet elérni az európaiuniós fejlesztési források teljes és gyors lehívását – hangsúlyozta a Nemzeti Fejlesztési Ügynökség (NFÜ) elnöke.

Petykó Zoltán emlékeztetett arra, hogy 2007-2013 között Magyarország számára 8.209 milliárd forint áll rendelkezésre, ennek 85 százalékét az unió adja, 15 százaléka pedig hazai társfinanszírozás. Ebből 6.283 milliárd forintot mér odaítéltek, 2.720 milliárd forintot pedig ki is fizettek. Ezzel Magyarország a 27 uniós tagállamból az 5. helyen áll. Jelenleg 130 területen 1.700 milliárd forintra lehet pályázni az Új Széchenyi Terv keretében, emellett még idén 1.000 milliárd forintra kell megjelentetni pályázatokat.

Az NFÜ elnöke szerint a beérkezett pályázatok száma havi átlagban a kormányváltás óta 45 százalékkal, a támogatott projektek száma 79 százalékkal, a megítélt támogatás havi átlagszáma 23 százalékkal emelkedett, a kifizetett támogatás havi átlaga 230 százalékkal növekedett. Ezzel együtt a lehetőségekhez képest mintegy 550 milliárd forint számla nem érkezett be a rendszerbe, és gyorsítani kell a kifizetéseket.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik