Nagyvilág

A szerb elnök szerint óriási hisztéria akadályozta meg, hogy Belgrád fogadja az orosz külügyminisztert

Marko Drobnjakovic / AP / MTI
Marko Drobnjakovic / AP / MTI

Sokaknak fejfájást okoz, hogy Szerbia nem minden csoportba akar beállni, ezért is okozott felháborodást, hogy Belgrád fogadná Szergej Lavrov orosz külügyminisztert

– hangoztatta Aleksandar Vucic szerb köztársasági elnök a közszolgálati televízióban, hozzátéve, hogy rég nem tapasztalt akkora „hisztériát” Szerbia ellen, mint amely most alakult ki.

A szerb elnök kiemelte: nem lepődött meg azon, hogy az orosz külügyminiszter lemondta belgrádi útját, hiszen napok óta látszott, hogy bonyolult a helyzet, végül pedig Bulgária, Észak-Macedónia és Montenegró bejelentette, hogy nem engedi át a légterén a Lavrovot szállító gépet.

Vucic az MTI szerint azt mondta, nem érte váratlanul, hogy elmaradt a látogatás, a kialakult légkörrel viszont nem elégedett.

El sem tudják képzelni, hány beszélgetést folytattunk, amelyben azt kérték Szerbiától, hogy tagadja meg az orosz külügyminisztertől a vendégszeretetet

– közölte a szerb államfő. Mint mondta: mivel Oroszország ellen nem tudnak semmit tenni, ezért „Szerbián élik ki magukat”. Arra is felhívta a figyelmet, hogy hétfőn több nyugati újságíró érkezett Szerbiába, mint bármikor korábban, csak azért, hogy beszámoljon a Vucic–Lavrov találkozóról, de voltaképpen azért, hogy orosz kapcsolatai miatt támadhassa Belgrádot.

Vucic szerint az ilyen lépéseket a Nyugat csak a Szerbiához hasonló kis országokkal szemben meri meglépni, nyilván nem fogják Törökországtól azt kérni, hogy mondja le Lavrov ankarai látogatását.

A szerb államfő emlékeztetett arra, hogy Belgrád is elítélte Oroszország Ukrajna elleni háborúját, de – folytatta – történelmi és kulturális kapcsolatai, valamint a gazdasági érdekei miatt nem csatlakozhatott az Oroszország elleni szankciókhoz. Aleksandar Vucic ugyanakkor hangsúlyozta: Szerbia továbbra is az Európai Unió tagjává kíván válni. Nem számít azonban arra, hogy felgyorsulna a csatlakozási folyamat, és júniusban újabb fejezeteket nyitnának meg, éppen az Oroszországgal fenntartott kapcsolat miatt.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik