Másfél éve húzódik már a több mint kétszázhúsz éven át működő budai étterem, a Márvány utcai Márványmenyasszony ügye: a Széchenyi és Wesselényi lakodalmát is látott, számtalan legendát útjára indító épületre (aminek történetét itt mutattuk be) 2021 elején tulajdonosa részleges bontási engedélyt kapott, sőt, az udvarban lévő idős fák életveszélyességét is szakvéleménnyel tudta alátámasztani, így minden jel arra mutatott, hogy nincs akadály az eltűnése előtt.
A városvédők, illetve a hazai sajtó egy részének felhördülését követően nagy meglepetésre végül a Miniszterelnökség lépett közbe: egy szokatlan módon szombaton kiadott döntéssel elrendelte a ház, valamint a vele azonos sorsra ítélt Kazinczy utca 55. műemléki védettségi eljárásának megkezdését, sőt,
A Márványmenyasszony esetében ez 2022. január 22-én lejárt, megújítására pedig nem került sor.
A témában március végén írt cikkünkben arról írtunk, hogy az ingatlant tulajdonosa a védelem lejárta előtt irodává minősítette át, de az I. kerületi főépítész, Csány Éva véleményét is közzétettük:
a befektető lebeszélését leszámítva nincs tehát esély arra, hogy a Márvány utca 6-8. megmeneküljön.
Csány hozzátette: személyesen szeretné meggyőzni a beruházót (aminek kormányközeli kapcsolatairól vonatkozó írásunkban szintén meséltünk) arról, hogy egy homlokzati jelzés elhelyezésével hadd élhessen tovább a Márványmenyasszony emléke.
Erre jó eséllyel végül nem kerül majd sor, hiszen a vonatkozó hatósági rendszerben május 24-én elindult folyamat szerint a tulajdonos
Az iratok mostanáig még nem jutottak el a bontási, illetve építési engedélyig, ezeknek azonban a védettség hiányában nem lehet akadálya, így az egyszerű borkimérésként indult Márványmenyasszony rövidesen nyom nélkül eltűnhet a budai oldal képéből.
Az utódról a rendszerben két tervlap látható: ezek egyike egy helyszínrajz, ami egyértelművé teszi, hogy nem csak a ház, de annak két és fél évszázados pincéje is semmivé válik majd, hiszen a telekhatáron
A részben lapostetővel, egy egyelőre nem ismert építésziroda tervei szerint megvalósulni készülő épület
Az ide kerülő földmennyiség vélhetően nem lesz majd elég vastag ahhoz, hogy terebélyessé váló, óriási fák nőhessenek majd rajta (a termőréteg 81 cm-nél vastagabb lesz, kérdés azonban, hogy mennyivel), az azonban biztos, hogy az építtető az építési szabályzatban előírt minimális zöldfelületet ezen a módon akarja majd a telekre varázsolni.
Az építeni vágyott ház – ami a telek átminősítéséből következtetve talán teljes egészében irodáknak ad majd otthont – homlokzata az egyszerűségre törekszik: homokszínű fém nyílászáróit homokszínű, részben mintás téglaarchitektúra veszi majd körbe, tetejét pedig szürke cserép fedi majd.
Budapest pedig szegényebb lesz egy legendával.