Belföld

Senkit sem hallgattak még ki gyanúsítottként M. Richárd börtönkórházi kezelése ügyében

Marjai János / 24.hu
Marjai János / 24.hu

Bár az ügyészség már január végén büntetőeljárást indított M. Richárd ügyében, miután a jogi képviselője feljelentést tett, mert álláspontja szerint nem részesült megfelelő egészségügyi ellátásban az ügyfele, egyelőre nem lehet tudni, hogy hibázott-e bárki is a Dózsa György úti gázoló ügyében.

M. Richárdot tavaly év végén vitték válságos állapotban a berettyóújfalui börtönkórházba, miután sztrókot kapott, áprilisban pedig ismét agyvérzése volt. Egy hónappal ezelőtt folyamatosan romlani kezdett az állapota, és annyira felszökött a láza, hogy azt a gondos kezelés ellenére sem tudták levinni az orvosok. Ezt már nem bírta el a férfi szervezete, és május ötödikén este hat óra körül meghalt.

M. Richárd élettársa másfél héttel a párja halála után az RTL Klub Fókusz című műsorában azt mondta, hogy vizsgálatot kezdeményez annak kiderítésére, megfelelő orvosi ellátást kapott-e a párja, és ha nem, akkor ki és mikor mulasztott.

Megkerestük a Központi Nyomozó Főügyészséget, hogy megtudjuk, van-e már gyanúsított a január végén indult büntetőeljárásban. Emellett rákérdeztünk arra is, hogy tett-e bárki újabb feljelentést azóta, hogy meghalt a fogvatartott, illetve hogy állnak az azzal kapcsolatos vizsgálatok. Az alábbi választ kaptuk Kovács Katalin szóvivőtől:

Megkeresésére tájékoztatom, hogy a megjelölt ügyben a néhai fogvatartott jogi képviselőjének 2022. január 25-én kelt feljelentése alapján foglalkozás körében elkövetett gondatlan veszélyeztetés vétsége miatt van folyamatban nyomozás a Győri Regionális Nyomozó Ügyészségen. Az eljárásban gyanúsítotti kihallgatásra nem került sor. Új feljelentés az ügyben nem érkezett az ügyészségre.

Kapcsolódó
Jován László: Ha szakszerű kezelést kap M. Richárd, akkor nincs ez a haláleset
Ügyvédje szerint a sorozatos mulasztások miatt halt meg a férfi. A BVOP visszautasítja a vádakat.

Korábban ebben az ügyben már kerestük a büntetés-végrehajtást. Válaszukban akkor azt írták, hogy bármely fogvatartottal kapcsolatba hozható valamennyi adat, információ bűnügyi személyes adat, így a hatályos jogi szabályozás nem ad lehetőséget válaszadásra konkrét személyre, eseményre vonatkozó kérdések tekintetében.

Általánosságban azonban a büntetés-végrehajtási szervezet valamennyi egészségügyi dolgozója nevében visszautasítjuk a megfogalmazott vádakat, mivel kollégáink magas szakmai felkészültséggel, a vonatkozó jogszabályokban foglaltak szerint biztosítják a fogvatartottak megfelelő egészségügyi ellátását.

M. Richárd a kecskeméti maffiaperként elhíresült ügyben kapta a legsúlyosabb büntetését 2006-ban, amikor nyolc év fegyházra ítélték jogerősen bűnszervezet tagjaként elkövetett emberölés előkészülete miatt, valamint bűnsegédként elkövetett fegyvercsempészet miatt. Tavaly júliusban pedig három és fél év fogházra ítélték a két halálos áldozattal járó Dózsa György úti baleset miatt.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik