Belföld

Letették a BMW-gyár alapkövét Debrecenben

MTI/Czeglédi Zsolt
MTI/Czeglédi Zsolt

A BMW debreceni gyárának építése az elmúlt tizenkét év sikeres magyar gazdaságpolitikájának jelképe, a mintegy 400 milliárd forintos beruházással több mint ezer új munkahely jön létre a városban – jelentette ki Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter szerdán.

A minisztérium közleménye szerint a tárcavezető az ünnepélyes alapkőletételen arról számolt be, hogy a német autógyártó telephelyén eddig infrastruktúra-fejlesztés zajlott, most viszont megkezdődik a tervezett épületek építése. Tájékoztatása szerint az üzemben évi 150 ezer járművet fognak előállítani, 2025-ben pedig megindul egy vadonatúj, tisztán elektromos platformra épülő modell gyártása, amely még nem szerepel a márka kínálatában.

Beszédében az építkezés megkezdését mérföldkőnek nevezte a magyar gazdaság gerincoszlopának számító autóipar szempontjából. Arról számolt be, hogy a BMW korábban egyfajta láthatatlan autógyárként működött Magyarországon, ugyanis beszállítói lánca keretében ötvennégy, összesen csaknem tízezer embert foglalkoztató magyar cégtől vásárolt alkatrészeket.

Azonban 2018-ban világossá vált, hogy ebből a láthatatlan gyárból egyszer látható gyár is lesz, amely nemcsak Debrecen és Kelet-Magyarország, hanem az egész magyar autóipar életében jelent egy igazi mérföldkövet

– fogalmazott.

Szijjártó Péter szerint ebben benne van a magyar gazdaság elmúlt tizenkét éves sikertörténetének egésze.

Benne van, hogy Európában sereghajtóból éllovassá váltunk, hogy a pénzügyi csőd szélén vergődő országból az egyik leggyorsabb növekedést felmutatni tudó gazdasággal rendelkezünk. Benne van, hogy a 12 százaléknál is magasabb munkanélküliség mára rekordszintű foglalkoztatássá változott, hogy a feketegazdaságot tápláló progresszív adórendszer helyett egykulcsos adót alkalmazunk, amely azt jelenti, hogy aki dolgozik, az mindig előre is tud menni. És benne van az is, hogy bár csak a 95. vagyunk lakosságszám szerint a világon, mégis a 35. legnagyobb exportteljesítményt tudjuk felmutatni

– mondta.

Hozzátette: vitán felül áll, hogy Magyarország az európai kontinens egyik legvonzóbb beruházási környezetét tudja kínálni a vállalatok számára, egyebek mellett a képzett munkaerő és az európai szinten is kivételes politikai stabilitás miatt,

amely garantálja, hogy amit megígérünk, az úgy is lesz.

A miniszter aláhúzta, hogy Európában Németországon kívül egyedül Magyarországon lesz mindhárom nagy német prémium autóipari vállalatnak gyára. Rámutatott, hogy hazánk világszinten is éllovas az elektromos autóiparra történő átállásban, és a BMW-gyár megépítésével az ország pozíciója még tovább erősödik.

Szijjártó Péter végül szerencsés fejleménynek nevezte Magyarország szempontjából, hogy Oliver Zipse lett a BMW Csoport elnök-vezérigazgatója, akivel a kapcsolatát barátinak nevezte, miután ő vezette korábban a vállalat tárgyalási delegációját, és a két éven keresztül zajló egyeztetésekről egyetlen mondat sem szivárgott ki.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik