A rabszolgaság már jóval az európaiak megérkezése előtt létezett Amerikában, az aztékok áldozati célra ejtettek fogságba embereket Mezoamerikában. A Csendes-óceán észak-amerikai partvidékén a Haida, a Chinook és a Tlingit őslakos népesség 5–20 százaléka rabszolgaként sínylődött. A mai Egyesült Államok északkeleti területén élő Haudenosaunee (irokéz) és más őslakos törzsek hadifoglyaikat rabszolgaságba vetették, amit gyakran kínzás és gyilkosság követett.
Az európai hódításra másféle rabszolgaság volt jellemző, amelyet a világ legkülönbözőbb piacaira szánt árucikkek előállítása diktált. A gyarmatosítók a profit hajszolása érdekében ejtették rabságba és dolgoztatták brutális körülmények között az őslakosokat az ültetvényeken és ezüstbányákban. A pontos adatok némiképp homályosak, egyes becslések 2,5–5 millió főre teszik az 1492 és 1900 között rabszolgasorban tartott őslakos amerikaiak számát, de közéjük számították a nem szabad dolgozókat is, akik nem örökös és nem is örökletes rabságban voltak, bár munkájuk ettől még kötelező, fizetetlen és veszélyes volt.
Bár ez igen nagy terhet rótt az őslakos közösségekre, megszervezése és működtetése soha nem érte el a 10 millió afrikai rabszolgát kitermelő transzatlanti rabszolga-kereskedelem mértékét és módját. Ez utóbbi a nemzetközi pénzügyi folyamatokon alapult: az afrikai piacokra árut termelő európai gyárakon, a transzatlanti kereskedelemre szakosodó kereskedőcégeken, valamint az Atlanti-óceán mindkét partján kifejezetten erre a célra létrehozott rabszolgatelepeken és börtönökön.
