Gazdaság

Indul az albérletvadászat

lakáskulcs (lakáskulcs, )
lakáskulcs (lakáskulcs, )
A felvételi ponthatárok keddi kihirdetésével elindul az egyetemisták és főiskolások albérletkeresése, ami megélénkítheti a piacot. A keresésnél az ár és a közelség lehet a fő szempont.

Kedden nagyjából százezer fiatal tudja meg, felvették-e az egyetemre vagy főiskolára. S ha távolabbi oktatási intézménybe sikerült bejutnia, ezután rögtön jön a következő kérdés: hol lakjon majd. Vagyis indul az albérletvadászat.

A felsőoktatásban tanulók általában azokat a 1,5-2 szobás, főképp főbérlő nélküli lakásokat preferálják, amelyeket – várostól függően – havi 35-60 ezer forinttól tudnak bérelni – derült ki az OTP Ingatlanpont felméréséből. Jellemző, hogy többen összeállva bérelnek lakást.

Mivel Budapesten szétszórtan találhatóak a különböző felsőoktatási intézmények, a külső pesti kerületek kivételével szinte bárhol szívesen vesznek ki albérletet a hallgatók. A legkedveltebbek mégis a belvárosi, a V-VI-VII. kerületben lévő, jó közlekedési lehetőségek közelében található lakások. Budán az ELTE, a Műegyetem és a kertészeti egyetem közelsége miatt különösen népszerű a XI. kerületben a Móricz Zsigmond körtér és a Kosztolányi Dezső tér környéke.
A fővárosban négyzetméterenként nagyjából ezer – keresettebb környéken inkább 1200-1500 – forintról indulnak a havi bérleti díjak.

Debrecenben az árak jó pár éve befagytak, jellemzően havi 40-60 ezer forint körüli összegért lehet átlagosan felszerelt 1-2 szobás lakást találni. Az egyetemhez közel eső részek kedveltek, például a Nagyerdő, a Sestakert, illetve az Újkert keleti része.

Győrben elsősorban az egyetem szomszédságában lévő olcsó, 1,5-2 szobás panellakások keresettek. Állapottól és alapterülettől függően ezeket 45-60 ezer forinttól lehet kibérelni.

Pécsen túlkínálat van az albérletekből, ami az árakban is megmutatkozik. Korábban egy 60 négyzetméter körüli, viszonylag jól felszerelt, jó állapotú lakásért 70-80 ezer forintot is elkértek. Mostanában azonban már csak 55-60 ezer forintot hajlandók kifizetni az albérlők.

Szegeden az egyetemisták jellemzően az intézményekhez közeli, egyedi fűtésű, 1,5, 2 vagy 3 külön nyíló szobával rendelkező, alacsony bérleti díjú téglalakásokat keresik, amelyeket többen vesznek ki.

Győrben a gyári munkásokkal versenyeznek a hallgatók a szálláshelyekért. Debrecenben, Pécsett és Szegeden a külföldi diákokat célozzák meg először a drágább ingatlanokkal rendelkező tulajdonosok.

A fővárosban, illetve a vidéki nagyvárosokban is jellemző, hogy már július végén-augusztus elején elkelnek a legjobb adottságú, frekventált helyen lévő, az egyetemhez és a belvároshoz közeli, 1,5-2-3 szobás, alacsony rezsijű téglalakások. Ilyenkor persze augusztust is ki kell fizetni, de a jó lakásért a diákok még ezt is vállalják. Így könnyen kompromisszumokra kényszerülhet az a diák, aki csak augusztus közepén kezd el keresgélni – monda a Gazdasági Rádiónak Kosztolánczy György, az OTP Ingatlanpont ügyvezetője.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik