Gazdaság

A román hitelt kaphatjuk mi is

A tavalyi román megállapodáshoz hasonlíthat az, amelyről most tárgyal a magyar kormány az IMF-fel.

A magyar kormány elővigyázatossági hitelprogram iránt jelezte érdeklődését a hiteltárgyalások során, ezt többször is nyomatékosította az elmúlt időszakban – tudta meg a Népszabadság a tárgyalásokat figyelemmel kísérő forrásoktól.

A hitelhez mind a Nemzetközi Valutaalap (IMF), mind az Európai Bizottság hozzájárul, mindkét szervezetnek megvannak a hitelprogramjai. A Népszabadság forrásai szerint Brüsszel egy olyan megállapodásra készül, amely elővigyázatossági jelleget ölt. Az IMF ugyanakkor a készenléti hitelprogramját kínálja továbbra is, ám annak azt a változatát, amelyik szintén elővigyázatossági alapokon nyugszik. Vagyis nem muszáj lehívni a hitelt.

A lap forrásai arra hívták fel a figyelmet, hogy a tavaly tavaszi román megállapodáshoz hasonlíthat az, amelyről most tárgyal a kormány és a hitelnyújtók. A román kormány akkor 3,5 milliárd eurós megállapodást kötött a valutaalappal, amely szervezet a készenléti programon belül adott elővigyázatossági hitelt Bukarestnek. Románia Magyarországhoz hasonlóan jelezte, hogy nem kíván pénzt lehívni a hitelkeretből.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik