Ezek a tünetek vashiányt jelezhetnek
A vashiányt számos testi változás kísérheti, amelyekre érdemes odafigyelnünk. A legáltalánosabb tünet talán a tartós fáradtság, ami pihenés után sem szűnik meg. Emellé társulhat a kimerültség érzése, a fizikai gyengeség, az ingerlékenység és a koncentrációs nehézség. A vashiány következtében az arcbőrünk egyre sápadtabbá, az ajkunk és az ínyünk színe egyre halványabbá válhat, és karikák jelenhetnek meg a szemünk alatt. Mivel kevesebb oxigén jut a sejtjeinkbe, ezért mozgás közben hamarabb kifulladunk, és csökken az állóképességünk is. A körmeink barázdáltak, töredezettek lehetnek és erős hajhullást tapasztalhatunk. A vashiány miatt az agyunkba is kevesebb oxigén jut, ezért tartós fejfájástól szenvedhetünk. Az is előfordulhat, hogy szokatlan dolgokat kezdünk el kívánni, szívesen kóstolunk például sarat, krétát, agyagot vagy jeget. Vashiányra gyanakodhatunk akkor is, ha a torkunkban gombócot érzünk, vagy csökken a libidónk.
Ha bizonytalan, IDE kattintva töltse ki tesztünket, amely segít megítélni az esetleges vashiányt.
Ezért figyeljünk a vaspótlásra
A vas a szervezetünk számára nélkülözhetetlen nyomelem, hiszen fontos szerepe van az alapvető élettani folyamatokban. Szükség van rá a vérképzéshez, az oxigénszállításhoz, az idegrendszeri fejlődéshez és a testi növekedéshez, de ugyanúgy az immunrendszer megfelelő működéséhez is. A széklettel, verítékkel, levált hámsejtekkel mindennap veszítünk minimális mennyiségű vasat, és mivel a szervezetünk nem tudja ezt a nyomelemet előállítani, ezért magunknak kell gondoskodnunk a megfelelő vaspótlásról. A vas hiánya ugyanis rontja a testi erőnlétet és csökkenti a szervezet energiaszintjét, az immunrendszer gyengülését is okozhatja. Ha kevés a vas a szervezetben, akkor kevesebb oxigén jut a szervekbe és a szövetekbe, emiatt pedig fáradékonyabbak, energiaszegényebbek leszünk, fogékonyabbakká válunk a fertőzésekre.
Segíthet a Maltofer
Ha hatékonyan szeretnénk pótolni a vasat, fontos, hogy gyógyszerminőségű, biztonságos és megfelelő mennyiségű vasat tartalmazó készítményt válasszunk. A magas vastartalmú Maltofer rágótabletta biztonságos, mert csak annyi vas szívódik fel belőle, amennyi a szervezet számára aktuálisan szükséges. A kellemes csokoládéízű Maltofer rágótablettát étkezés közben és más gyógyszerekkel együtt is be lehet szedni, és a vas(II)-sókat tartalmazó vaspótlókhoz képest kevésbé okoz székrekedést. Nem kell orvossal felíratni, recept nélkül is kapható bármelyik patikában.
Vény nélkül kapható, vas(III)-tartalmú gyógyszer