Tech

Egy kínai influenszer szerint az USA szabadította el a majomhimlőt

FREYA KAULBARS / RKI ROBERT KOCH INSTITUTE / AFP
FREYA KAULBARS / RKI ROBERT KOCH INSTITUTE / AFP

A Fortune szerint már meg is indult a kínai álhírgépezet a majomhimlővel kapcsolatban: a weboldal egy Su Csang nevű nacionalista influenszert idéz, akinek 6,41 millió követője van a kínai Weibo közösségi platformon. Az influenszer szerint az amerikaiak szabadították a világra a majomhimlőt.

Az álhír (vagy szándékos dezinformáció, egyelőre persze nem tudni) egy amerikai, nem kormányzati szervezet, a Nuclear Threat Initiative (Nukleáris Fenyegetettség Kezdeményezés) biobiztonsági felkészültségi tervezéséről szóló 2021-es jelentésének félreértelmezésén alapul, amely egy majomhimlő-világjárvány forgatókönyvét is magában foglalta. A vészhelyzeti forgatókönyvet kiragadták a szövegkörnyezetből, és így már azt sugallja, hogy az Egyesült Államok kormánya tudott a járvány közeledéséről.

Kapcsolódó
Terjed a majomhimlő, de nem kell járványtól tartani
Jelenlegi ismereteink szerint a vírus enyhébb megbetegedést okozó variánsáról van szó. Nehezen terjed emberről emberre.

A Fortune szerint az erről szóló bejegyzést több mint 7500 felhasználó kedvelte, és több mint 660 hozzászólás érkezett rá, sokan egyetértettek vele. Az egyik azt mondta, hogy az Egyesült Államok „olyan gonosz, amely meghaladja az emberiség képzeletét”.

Az összeesküvés-elméletet hirdető bejegyzéseket több tízezer alkalommal kedvelték a Weibón.

A kínai állami média egyelőre tartózkodott attól, hogy az Egyesült Államokat a majomhimlő szándékos terjesztésével vádolja.

A majomhimlő vírusát 12 országban regisztrálták, a kórokozó forrása és terjedése nem ismert. Jelenlegi ismereteink szerint a vírus enyhébb megbetegedést okozó variánsáról van szó. Nehezen terjed emberről emberre, szakértők ezért nem is számítanak az esetszámok jelentős növekedésére. Ami itt érdekes, hogy egyelőre a fertőzések forrása és mintázata nem, vagy csak részben ismert, és a megbetegedések nem köthetők egymáshoz. Nagy erőkkel zajlik a járványügyi nyomozás.

Az egészségüggyel kapcsolatos dezinformáció Kínában és az Egyesült Államokban is terjedt a koronavírus-járványhoz kapcsolódóan. A két ország egymásnak feszült a vírus eredetét illetően. Kína megalapozatlan állításokat terjesztett arról, hogy az Egyesült Államok egy katonai bázison kísérletezett a vírussal, míg Amerikában megkérdőjelezték, hogy a vírus nem egy vuhani laboratóriumból szivárgott-e ki.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik