Belföld

Agyonlőtte az apját egy 18 éves fiú a vadászat után Szulokon

police.hu
police.hu

Vadászfegyverrel lőtte fejbe az édesapját egy 18 éves fiú Szulokon. A Somogy Megyei Rendőr-főkapitányság tájékoztatása szerint a fiatal a tettét követően az apja barcsi házához hajtott, ahol magához vett még két fegyvert és lőszereket, majd azokkal ismeretlen helyre távozott. Az emberöléssel és más bűncselekménnyel gyanúsított L. Martint tegnap este fogták el a TEK-esek Budapesten.

Szijjártó István, bűnügyi megyei rendőrfőkapitány-helyettes a mai sajtótájékoztatóján az mondta, hogy ez az egyik legdöbbenetesebb eset, amivel eddig a pályafutása során találkozott. Elmondása szerint egy asszony tett bejelentést vasárnap délután a barcsi rendőrségen, hogy a vadászként és erdészként dolgozó fia, L. Norbert eltűnt otthonról és péntek óta nem adott magáról életjelet.

Az ezredes elmondta, hogy a férfi egy Németországból érkező vendégvadászt vitt ki pénteken vaddisznó vadászatra a területére. ezen pedig vele volt a fia, L. Martin is. Este fél kilenc körül a német vadász elejtett egy süldőt, ezt feltették a jármű platójára, majd elvitték a barcsi szálláshelyére a német vadászt, ahol közösen megvacsoráztak. Ezt követően az apa elindult a fiával, hogy kizsigereljék az elejtett vadat, ám onnantól kezdve semmit sem lehetett tudni róla. 

A vadászt ezután többször is keresték telefonon, és Messengeren is, de teljesen más stílusban jött válasz az üzenetekre, mint ahogy az erdész szokott beszélni. Ezt követően átkutatták a vadász otthonát a rendőrök, és észlelték, hogy több száz golyós lőszer és vadászfegyver és pénz is hiányzik a lakásból. Ezután meghallgatták a hozzátartozókat.

Az anyuka elmondta, hogy a fia azt mondta neki, hogy Rimócra megy a vadásznapra, de végül nem oda, hanem Budapest felé vette az irányt. A fiút egy ferencvárosi szállodában fogták el a TEK-esek. A fiatal részletes, tényfeltáró beismerő vallomást tett a kihallgatása során.

Elmondta, hogy kedd óta érlelődött benne az az elhatározás, hogy meg kell ölnie az apját, mert olyan világmegváltó jó dolgokat szeretne végrehajtani az emberiség érdekében, amelyeket csak ő tud megtenni, s ebben az édesapja megfogja őt akadályozni, aki a megtestesült gonosz

– mondta az ezredes.

A fú több napig rágódott azon, hogy miként tudna végezni az apjával. Hogy véghez vigye a tervét elkísérte az apját előbb a méhészetébe, majd később vadászni is. A fiú a vallomásában elmondta, hogy amikor kiszálltak egy postaúton kizsigerelni a vaddisznót, akkor csőre töltötte a fegyverét, majd közvetlen közelről fejbe lőtte vele az apját, a holttestét pedig elrejtette. Mindezt hangfelvételen is rögzítette a telefonjával. További részletek a videóban:

Ajánlott videó

Olvasói sztorik