Itt az idő a mostani piaci környezetben újra a gyenge láncszemnek számító feltörekvő piaci devizák ellen fogadni és ebből a szempontból a forint ideális célpont lehet – írja a Portfolio.hu a Nomura londoni elemzőire hivatkozva.
Megjegyzésük most érdemes újra a forint elleni pozíciót felvenni, ezúttal a devizapiacon, mivel az euró árfolyama bőven a 300-as szint fölé ugorhat. (Erre már februárban már fogadtak, de akkor nem jött be a számításuk.)
Múlt héten pénteken egyébként az UniCredit szakértői adtak 220-nál a forint gyengülésére irányuló ajánlást a dollárral szemben 235-ös célárral. A Nomura stratégáinak öt főbb érve is van amellett, hogy most jobban hisznek a forint gyengülésében. Ezekről bővebben a Portfolión olvashatnak.