Sport

Piros Zsombor legyőzte a korábbi wimbledoni elődöntőst a Roland Garroson

Alessandro Di Marco / MTI / EPA / ANSA
Alessandro Di Marco / MTI / EPA / ANSA

Piros Zsombor bravúros győzelemmel bejutott a selejtező második fordulójába hétfőn a francia nyílt teniszbajnokságon.

A világranglista 189. helyezettje első Roland Garros-kvalifikációjában a harmadik kiemelt Sam Querrey-t kapta, aki 34 évesen jelenleg csak 107. az ATP-rangsorban, de 2018-ban a 11. helyen állt, tíz tornát nyert meg, és elődöntős volt a 2017-es wimbledoni bajnokságon.

A 22 éves magyar első találkozójukon bátran irányítva rögtön elvette a 198 centis kaliforniai szerváját, majd 5:2-nél ismét, így 31 perc elteltével szettelőnybe került.

A folytatásban az Australian Open 2017-es junior bajnoka 1:1-nél brékelt, miközben az amerikai sokat csúszkált a számára nem túl kedves salakon, és rendre rosszul jött ki a hosszabb labdamenetekből. Érdekes, hogy Piros ekkor hét ásznál tartott, míg riválisa meglepetésre csak egyet ütött.

A sokadik elrontott Querrey-tenyeres már dupla bréket jelentett a budapesti teniszező számára, így közel került a továbbjutás, a Garros ezen szakaszában ugyanis még csak két nyert szettre mennek a mérkőzések. Piros egy kiváló fonák röptével végül lezárta a meccset, amely mindössze 58 percig tartott.

Másodjára tudtam meccset nyerni Grand Slamen, ami hatalmas érzés. Tökéletesen sikerült kiviteleznem a taktikát, és Querrey-nek nem működött annyira a szervája, mint szokott, kicsit esett az eső, így könnyebb volt ritörnöznöm

– tette hozzá.

A főtáblához három győzelemre van szükség, Piros következő ellenfele a szerb Nikola Milojevic (162.) vagy a fehérorosz Jegor Geraszimov (146.) lesz.

Jani Réka szintén megnyerte a selejtezős meccsét, a 20. kiemelt magyar a hazai közönség előtt szabadkártyával szereplő Audrey Albie ellen kezdett, aki a 438. helyen áll a világranglistán. Az ellenfél bő negyedóra alatt 4:2-re elhúzott, ám a 129. helyezett Jani sorozatban négy gémmel fordított, és 36 perc elteltével megnyerte az első játszmát.

A folytatásban a 30 éves Jani Réka semmi-negyvenről hozta az adogatását, majd következő gémben az ötödik bréklabdáját kihasználva 4:1-re meglépett. Egy-egy brék után, 5:2-nél a tenyeres oldalon alig rontó siófoki teniszező könnyedén kiszerválta a meccset, amely 70 percig tartott.

Jani negyedszer szerepel a Roland Garros selejtezőjében, és az első győzelmét aratta a párizsi salakon. Következő ellenfele az olasz Federica Di Sarra (213.) vagy az ausztrál Jaimee Fourlis (236.) lesz.

A Roland Garros vasárnap rajtoló főtábláján öt magyar indulhat alanyi jogon: Fucsovics Márton, Balázs Attila, Bondár Anna, Udvardy Panna és Gálfi Dalma.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik