Sport

Piros Zsombor amerikai óriással kezd a Garros selejtezőjében

CLIVE BRUNSKILL / GETTY IMAGES NORTH AMERICA / Getty Images via AFP
CLIVE BRUNSKILL / GETTY IMAGES NORTH AMERICA / Getty Images via AFP

Piros Zsombor az amerikai Sam Querrey, Jani Réka pedig a hazai közönség előtt szereplő Audrey Albie ellen kezd a francia nyílt teniszbajnokság selejtezőjében, írta az MTI.

Kapcsolódó
Babát vár a tenisz új álompárja
Elina Szvitolina márciusi, miami veresége óta egyetlen meccset sem játszott.

A vasárnapi sorsoláson eldőlt, hogy a világranglistán 190. Piros első Roland Garros-kvalifikációjában a harmadik kiemelt Querreyt kapta ellenfélül, aki 34 évesen jelenleg csak 107. az ATP-rangsorban, de 2018-ban a 11. helyen állt, tíz tornát nyert meg, és elődöntős volt a 2017-es wimbledoni bajnokságon.

A 22 éves magyar még nem találkozott a 198 centis kaliforniaival.

„Itt már nagyon nehéz jó sorsolást kapni, mert mindenki 200-on belül van” – nyilatkozta a szövetség közösségi oldalán Noszály Sándor, Piros edzője.

Querrey személyében egy nagyon nagy szerválóról beszélünk, az a legfontosabb, hogy Zsombi a saját játékát játssza, mozgassa az ellenfelet, és agresszívan teniszezzen.

A 20. kiemelt Janira könnyebbnek ígérkező feladat vár hétfőn, mivel a WTA-ranglista 129. helyezettje egy szabadkártyás francia teniszezővel száll szembe, aki a 438. helyen áll.

A selejtezőből három győzelemmel lehet feljutni a Roland Garros jövő vasárnap rajtoló főtáblájára, ahol öt magyar indulhat alanyi jogon: Fucsovics Márton, Balázs Attila, Bondár Anna, Udvardy Panna és Gálfi Dalma.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik