Foci

A Barcelona visszavágott a Herculesnek

A kiscsapat volt az egyetlen, amely meg tudta a bajnokságban verni a katalánokat. Messiék most revansot vettek.

A Pintér Ádámot ezúttal nélkülöző Real Zaragoza 2-1-re győzött a Málaga otthonában a spanyol bajnokság kora esti mérkőzésén.

A Mallorca egészen meglepő sorozatot produkál ebben a szezonban. Eddig is tudtuk, hogy idegenben sokkal jobban szerepel, de azt nem gondoltuk, hogy ennek újabb jelét adják majd a középcsapat Gijon ellen. Pedig így lett.

A vendégek négy góllal verték meg a Michael Laudrup (a képen) együttesét. A többi mérkőzésen nem született nagy meglepetés.

Az esti meccsen következhetett az elsöprő lendülettel és szemet gyönyörködtető játékkal a bajnoki cím felé haladó Barcelona mérkőzése. Nos, a Hercules ezúttal is méltó partnere volt Guardiola csapatának. Ősszel a Nou Campban győzött a kiscsapat 2-0-ra, most ugyan kikapott, de nehezen adta meg magát.

Pedro az első félidő 43. percében szerezte meg a vezetést, de a nagy különbségű győzelem csak a 88. és 89. percben esett két Messi-góllal alakult ki. Ekkor már emberelőnyben volt a Barca.

A katalán sztárcsapat sorozatban 15. sikerét könyvelte el a pontvadászatban, ezzel pedig beállította a Puskás Ferenc és Alfredo Di Stefano fémjelezte Real Madrid által az 1960/61-es idényben felállított rekordját.

A Malaga – Zaragoza meccs összefoglalója:

Primera División, 21. forduló:

Levante – Getafe 2-0 (0-0)
gól: Valdo (47.), Caicedo (54.)
kiállítva: Xisco (78.), illetve Manu (78.)

Málaga – Real Zaragoza 1-2 (1-1)
gólok:
Duda (16.), illetve Bertolo (40.), Pongolle (87.)

Real Mallorca – Sporting Gijón 0-4 (0-1)
gólok:
D. Castro (3.), Canella (61.), A. Castro (67.), Novo (87.)

Real Sociedad – Almería 2-0 (1-0)
gólok: Ansotegi (45.), Tamudo (78.)

Hercules – Barcelona 0-3 (0-0)
gólok:
Pedro (43.), Messi (88., 89.)
kiállítva: Farinos (85., Hercules)

A Hercules-Barcelona meccs első gólja:

Messi első találata a Hercules ellen:

Ajánlott videó

Olvasói sztorik