Belföld

Megkéselte az iskolatársát egy taktaharkányi fiú

Megkéselte a 15 éves iskolatársát egy taktaharkányi fiú hétfőn délután. A Szerencsi Rendőrkapitányság garázdaság és súlyos testi sértés kísérletének megalapozott gyanúja miatt indított nyomozást a 14 éves késelővel szemben.

A Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Rendőr-főkapitányság közleménye szerint a fiú és a 15 éves iskolatársa tegnap délután fél kettő körül Taktaharkányban, Vörösmarty Mihály úton futott össze egymással.

Egy korábbi sérelem miatt haragos viszonyban voltak és ez a találkozás során először vitába, majd verekedésbe torkollott, amelynek során a fiatalabb fiú egy kést vett elő, amivel több helyen is megsebesítette a társát. A mentőszolgálat munkatársai a sérült fiút könnyű sérülésekkel vitték kórházba. A késsel támadó fiút elfogták, és előállították.

Úgy tudjuk, hogy egy korábbi focimeccsen történt szabálytalanság miatt mérgesedett el a viszony a két tini között, és a késelő fú már beismerte a tettét a kihallgatása során.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik