Belföld

Visszaadta kitüntetését egy esztergomi igazgató

Nyílt levélben jelentette be az esztergomi Szent István Gimnázium nyugalmazott címzetes igazgatója, hogy visszaadta a város képviselő-testületének a 38 éves munkásságát elismerő díjat, mert az önkormányzat olyan vezetőt nevezett ki az intézmény élére, akit a tanárok, az alkalmazottak, az iskolaszék, a szülői munkaközösség és a diákönkormányzat sem támogatott.

„A döntés minden szakmaiságot nélkülöz, méltatlan az iskola múltjához. A képviselő-testület felelősségét felerősíti, hogy döntésükkel a problémákat további öt évre prolongálták. Nem gondolom, hogy bárki józan gondolkodású ember erre törekedne, hacsak nem ez a valódi célja!” – írta a képviselőknek is elküldött nyílt levelében Stróbl László, aki hozzátette: elfogadhatatlan számára az eljárás.

Az esztergomi képviselőtest az EP-választás előtti kampánycsend kezdetén telefonon összehívott képviselő-testületi ülésen bízta meg további öt évre a Szent István Gimnázium már egy éve dolgozó igazgatóját. Az új vezető kinevezését az összes, egyeztetésre jogosult szervezet elutasította. Miavecz Jenő képviselő beszámolt róla, hogy a rendkívüli ülést az intézmények alapító okiratának módosításával indokolták. Valójában az önkormányzati társaságok mérlegéről és több intézményvezető személyéről szavaztak.

“Az igazgató az elmúlt egy évben megmutatta, hogy a vezetés szakmaiságában bőven van hiányosság, ami talán egy évtized alatt pótolható, ám emberi kapcsolatokat és közösséget építő, a tantestület szellemiségét kompetensen alakító, diákkal, szülőkkel együttműködő, tekintélyt teremtő emberi képessége megdöbbentő módon hiányzik” – írta nyílt levelében a nyugalmazott, címzetes igazgató.

A döntés ellen múlt csütörtökön a diákok sztrájkkal tiltakoztak, a csaknem négyszáz diák kivonult az iskolából, és a bejárat előtt vitázott Kurnász László igazgatóval, aki egyedül próbálta megválaszolni a tanulók kérdéseit.

Az igazgató az MTI-nek elmondta: a tanulók írásban átadott petícióban kérték, hogy működjön együtt a diákönkormányzattal, valamint ne kívülről hozzon igazgatóhelyettest az iskolába. Kurnász László ígéretet tett az együttműködésre, azonban kijelentette; „a helyettes az én döntésem, én fogok vele dolgozni”.

Az önkormányzat sajtófelelősének közleménye szerint „az önkormányzat a béketeremtés szándékával nevezte ki Kurnász Lászlót egy éve, és ugyanezért nevezte ki őt újra. A záruló tanév és a megvalósult fejlesztések igazolták a döntést. Néhány békétlenkedő tanár igyekszik 2007 augusztusa óta közéleti küzdőtérré változtatni a Szent Istvánt. Most is ennek érdekében használták fel a diákokat. Sajnáljuk, hogy ennek a néhány dolgozónak nem érdeke az iskola fejlődése és a tanítás folytatása”.

A Szent István Gimnáziumban korábban két hetet csúszott a tanévkezdés, mert a gimnázium épületét az önkormányzat átadta az egyháznak, és az intézményt néhány hónap alatt egy korábban használaton kívül helyezett külvárosi iskolába költöztette. Az akkori igazgató a városvezetést okolta a késedelmes tanévkezdésért. Az önkormányzat felmentette az igazgatót, az ügyben tartott egyik képviselő-testületi ülésen egy szülő tojással dobta meg a polgármestert, majd a diákok, a tanárok és a szülők tüntettek a városháza előtt. A demonstráción közel 800-an írták alá a döntés ellen tiltakozó jegyzéket.

Meggyes Tamás polgármester (Fidesz) korábbi nyilatkozatában az ügyet „vihar egy pohár vízben” fordulattal minősítette.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik