Otthon

Váratlan csomag került elő felújítás közben a vécépapírtartó mögül

A kihűlt sült burgonya nem az igazi, az évtizedes kihűlt sült burgonya pedig még annál is rosszabb. Ezt mostanra már biztosan tudja az az amerikai házaspár, amely felújítás közben a falba rejtve találta rá egy Mc Donald’s-os sült krumplira még az 1950-es évekből, írja a CNN.

Rob Jones a fürdőszobában cserélte le még április közepén a vécépapírtartót, amikor egy begyömöszölt valamire lett figyelmes a falban. Párjával, Gracie-vel ekkor még fogalmuk sem volt róla, hogy évtizedekkel ezelőtt elkészített gyorséttermi étellel találkoznak majd percekkel később.

Elgondolkoztak rajta, hogy talán értesíteniük kellene a rendőrséget, hátha bűncselekményre utaló bizonyítékokat találtak, de végül csak egy McDonald’s-os tasakra leltek.

Ezt a konyhába vitték és szép óvatosan kibontották. Volt benne két hamburgeres zacskó, valamint egy félig már elfogyasztott sült krumpli.

Azon megint meglepődtek, hogy ennyi idő elteltével is ilyen jó állapotban volt még a burgonya, a jellegzetes mekis krumpli illatát viszont nem érezték.

A tasakon lévő logó alapján beazonosították azt is, hogy valamikor 1955 és 1961 között készíthették el ezeket az ételeket. Azaz több mint 60 évvel ezelőtt.

A pár egyelőre nem tudja, mi tévő legyen a furcsa ősi étellel. Vagy eladják, vagy megtartják maguknak emlékbe, közölték.

Kapcsolódó
Észak-Koreában gyötrelem penthouse-ban lakni
A legnagyobb gond az, hogy fel kell sétálni.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik