Sport

Rosszul sikerült a hokicsapat világbajnoki főpróbája

Koszticsák Szilárd / MTI
Koszticsák Szilárd / MTI
A divízió I/A-világbajnokságra készülő magyar jégkorong-válogatott 4-2-re kikapott a dél-koreai csapattól barátságos mérkőzésén a káposztásmegyeri Vasas Jégcentrumban, írta az MTI. A két együttes kedden egymás ellen vívja a vb nyitó összecsapását Ljubljanában.

Két ponterős csatár, Sebők Balázs, aki a finn élvonalban lett bronzérmes, valamint Sofron István már Sean Simpson szövetségi kapitány rendelkezésére állt.

Kapcsolódó
Nem utazik a hokivébére a magyar válogatott riválisának NHL-sztárja
Még dolga van a világ legjobb bajnokságban, ezért nem mehet.

A kapuban Rajna Miklós kezdett. Az első tíz perc magyar mezőnyfölényt hozott, és sikerült megszerezni a vezetést. Hári János alapvonal mögül érkezett passzát Sofron vette át korcsolyával, maga elé rúgta a korongot, és higgadtan a kapu jobb oldalába lőtt. A 11. percben váratlanul egyenlítettek a vendégek, passzolgatás végén rosszul váltottak a védők, Li Csong Min pedig nem hibázott. A folytatásban is főleg a dél-koreai zónában járt a pakk.

Az első szünetet követően sokkal aktívabbak voltak a vendégek, Rajnának többször bravúrra volt szüksége. Az egyik hatalmas védése után lefordult a magyar válogatott, a csapatkapitány Nagy Gergő kapott szép passzt Terbócs Istvántól, majd finom mozdulattal lőtt köténygólt a honosított Matt Daltonnak. Másfél perc múlva viszont jött az egyenlítés, Kim Szang Vuk fonákkal, nagy erővel emelt a bal felső sarokba.

Támadásban maradt a házigazda, volt sokáig kettős emberelőnyben is, ám hősiesen kivédekezte ezt a dél-koreai együttes. A harmadik harmadban jól forgattak a vendégek, és Park Csin Kju távolról talált be. A gólszerző a Kiss Roland elleni szabálytalanság miatt ötperces kiállítás kapott, Dalton azonban brillírozott. A végén az ázsiai csapat üres kapus góllal zárta le az összecsapást.

A jövő heti ljubljanai divízió I/A vb-n a magyarok kedden a dél-koreai, szerdán a litván, pénteken a házigazda szlovén, vasárnap pedig a számos székely hokissal felálló román válogatottal csapnak össze. Az első két helyezett feljut az elit vb-re, míg az utolsó kiesik a divízió I/B-be.

A magyaroknak ez volt az utolsó felkészülési mérkőzésük, korábban az ukránokat 3-1-re és szétlövésben 3-2-re verték, míg a szlovénoktól 3-0-ra kikaptak.

Felkészülési mérkőzés

Magyarország – Dél-Korea 2-4 (1-1, 1-1, 0-2)
gól: Sofron (6.), Nagy G. (27.), illetve Li Cs. (11.), Kim Sz. (28.), Park (46.), Cseon (59.)

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik