Gazdaság

Módosítanák az államháztartási törvényt

Az államháztartási törvény módosítását javasolja a Költségvetési Tanács.

A testület közleménye szerint a Pénzügyminisztériummal folytatott szakértői szintű konzultációk eredményeit is felhasználva javasolják, hogy a külső tételek jegyzéke és meghatározása még a költségvetési tervezés előtt egyértelművé váljék. Azt is kezdeményezik, hogy a költségvetési törvényjavaslatot a kormány a benyújtás pillanatában hatályos törvényeknek megfelelő formában és tartalommal legyen köteles benyújtani.

Az államháztartási törvény értelmében az úgynevezett külső tételek jegyzékét magának az államháztartási törvénynek kell tartalmaznia – fogalmaz a testület. Hozzáteszik: a középtávot lefedő költségvetési szabályrendszer működtetése elképzelhetetlen a külső tételek körének stabil meghatározása nélkül.

Annak érdekében, hogy a jegyzék még a 2011. évi költségvetés tervezésének megkezdése előtt hatályba léphessen az államháztartási törvény mellékleteként, a Költségvetési Tanács javaslatot tesz a külső tételek meghatározására.

A külső tétel a törvényi meghatározás szerint csak olyan elsődleges bevétel, vagy kiadás lehet, amely egyedi jogosultságot, vagy kötelezettséget létrehozó törvényi rendelkezés végrehajtását szolgálja, és adott évre vonatkozó összegét törvényi rendelkezés, valamint magángazdasági és demográfiai folyamatok egyértelműen meghatározzák. Hogy a törvényi meghatározásnak eleget tevő tételek közül melyeket minősít a törvény külső tételnek, részben politikai döntés kérdése, ezért az államháztartási törvény szükséges módosítását parlamenti vitának kell megelőznie.

A Költségvetési Tanács javasolja, hogy az államháztartási törvényben szereplő törvényi definíció tegye lehetővé azoknak a költségvetési tételeknek a külső tétellé minősítését is, amelyek ugyan törvényi rendelkezés végrehajtását szolgálják, összegszerű meghatározásukhoz azonban figyelembe kell venni a minimálbért, vagy öregséginyugdíj-minimumot meghatározó rendeleteket is.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik