Foci

Le akarják mondatni Blattert

Egyre többen bírálják, sőt, egyesek lemondásra szólítják fel Joseph Blattert legutóbbi kijelentéséért.

A Nemzetközi Labdarúgó Szövetség (FIFA) svájci elnöke először a Twitter oldalán írt arról, hogy a rasszizmusnak és a diszkriminációnak nincs helye a futballban, ugyanakkor hozzátette: néha előfordul, hogy a pillanat hevében – ami nem mentség -, a pályán helytelen megjegyzések hangzanak el, illetve cselekedetek történnek.

Sepp Blatter később két televíziós társaságnak is nyilatkozott, s elmondta: azoknak a játékosoknak, akiket mérkőzések alatt rasszista inzultus ér, el kellene fogadniuk, hogy ez a provokáció része, a meccs végi kézfogással pedig le kellene zárni az ügyet.


Gordon Taylor
, az angol futballistákat tömörítő szervezet ügyvezető elnöke az eset után lemondásra szólította fel Blattert, mivel szerinte a FIFA elnöke átlépett egy határt. Kiemelte: az, aki vezetője egy kétszáz országot tömörítő szervezetnek, és amelyben eltérő kultúrák, színek, vallások jelennek meg, nem beszélhet így a rasszizmusról.

Rio Ferdinand, a Manchester United és az angol válogatott színes bőrű hátvédje szintén megszólalt:

“Hülyének érzem magam, mert azt hittem, hogy a futball vezető szerepet játszik a rasszizmusellenes harcban” – írta internetes oldalán.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik