Szórakozás

Osváth Zsolt: A politikai szerepvállalásomat ebben a formájában befejezem

Youtube / Zshow Time
Youtube / Zshow Time
Szeretne addig az országban maradni, ameddig csak tud, de a párjával már tervezik a külföldi életüket.

Osváth Zsolt közel egy éven át segítette az ellenzék munkáját. Az előválasztás alatt meghívta a kanapéjára a jelölteket, később pedig egy napjukat is végigkövette, miközben folyamatosan tájékoztatta követőbázisát a fejleményekről. Két héttel ezelőtt Márki-Zay Péter is tett nála egy utolsó látogatást.

A műsorvezető a választási eredmény kihirdetését követően türelmet kért a követőitől, a minap pedig egy közel húszperces videóban beszélt arról, hogy úgy érzi, megsemmisült a történtek hatására.

Azért semmisültem meg, mert én ebben a dologban hittem. Igyekeztem a legjobb tudásom szerint segíteni ezt, éppen ezért egy személyes kudarcként is megélem. Szívből csináltam, meggyőződésből. Nem tudtak volna annyit fizetni, hogy olyat csináljak, amivel nem értek egyet

– magyarázta új videójában.

Mint mondja, elhitte, hogy az ellenzék győzhet, de végül kiütéssel győzött a Fidesz, amiért mérhetetlenül csalódott, a videóban arról beszélt, hogy több mint két napja enni sem tud. Saját bevallása szerint Magyarországon érzi magát otthon, de a párjával már elkezdték tervezni a külföldi életüket.

Kapcsolódó
Kiütéssel nyert a Fidesz, padlót fogott az ellenzéki összefogás
Elsöprő győzelmet aratott a Fidesz, a Mi Hazánk Mozgalom magabiztosan megugrotta az öt százalékos parlamentbe jutási küszöböt.

Undorral és rosszulléttel tervezzük a külhoni létünket. Viszont muszáj lennie egy B-tervnek. Nem azt mondom, hogy holnap csomagolunk és elmegyünk, hanem azt mondom, amit eddig is: ha itt nem lehet olyan életem, amit én egyszer elterveztem magamnak a szerelmemmel, a gyerekemmel, a családommal, akkor ezt az álmunkat külföldön váltjuk valóra. Most életbe lépett a B-terv, hogy elkezdjünk kifele kacsintgatni.

Osváth hangsúlyozta, hogy a politikai szerepvállalástól is visszalép, a csatornájáról el is távolította azokat a tartalmakat, amelyekben politikai véleményt fogalmazott meg.

Én azt gondolom, hogy a politikai szerepvállalásomat ebben a formájában a mai naptól befejezem

– jelentette ki, de hozzátette, hogy a szíve mindig ellenzéki marad.

Bár politikai témában nem, az emberi jogok mellett továbbra is hallatni fogja a hangját. Szerinte akár évekbe is telhet, de úgy véli, egyszer lesz majd egy olyan ellenzék, aminek bizalmat szavaz az ország.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik