Otthon

Unkák halhatnak éhen a pincékbe tévedve

Getty Images
Getty Images

A vízóraaknák, pincék fogságába került békák, köztük kiemelten a varangyok mentésére hívja fel a figyelmet a Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület (MME).

Mint szerdai közleményükben olvasható, a településeken is előforduló zöld és barna varangy, a barna ásóbéka, a bajszos- vagy barnabékák (erdei, mocsári és gyepi béka) vagy akár még a vizektől elkalandozó zöldbékák és unkák is csapdába kerülhetnek majd éhen halhatnak a vízóraaknákba pottyanva, pincékbe tévedve.

Mint írják, már önmagában az állatok pusztulása is jelentős probléma, de a bajt tovább tetézi, hogy ezek a példányok nem tudnak részt venni a szaporodásban. A kétéltűek közé tartozó békáknak – még az életük jelentős részét a szárazföldön töltő fajoknak is – ugyanis vízre van szüksége a szaporodáshoz, a peterakáshoz és az ebihalak akár két hónapot is meghaladó fejlődéséhez.

A természetvédők szerint kis odafigyeléssel sok ezer szárazföldi életmódot folytató békán lehet segíteni. Azt tanácsolják, hogy a bajba jutott állatokat a vízóraaknákból, pincékből kiemelve (akár puszta kézzel is megtehetjük ezt) a kertben engedjük el, illetve ezeket a békacsapdákat márciustól-szeptemberig havonta ellenőrizzük.

Az állatok pusztulása ezek mellett azért is probléma, mert a ragadozó életmódot folytató, férgeket, puhatestűeket és rovarokat fogyasztó szárazföldi békafajok jelentős szerepet töltenek be a biológiai védekezésben.

A békáknak ez az ökoszisztéma-szolgáltatása a klímaváltozás erősödésével, többek között az újabb és újabb mezőgazdasági rovarkártevők megjelenésével egyre fontosabb szempont

– hangsúlyozzák a természetvédők.

A közlemény szerint a különböző békafajok beazonosítását segíti az MME ingyenesen letölthető kétéltű- és hüllőhatározó okostelefonos applikációja, amely itt tölthető le.

Kapcsolódó
Letaszíthatatlan a trónról ez a kutyafajta
A német juhászkutya, az uszkár és a bulldog is a top tízben van.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik