Bizalmi szavazást kért az MSZP fővárosi elnöksége a budapesti párttanács rendkívüli ülésén, és nagy többséggel megkapta a bizalmat – közölte Burány Sándor, a szocialisták fővárosi elnöke kedden délután.
Elmondta: az elnökség bizalmi szavazást kért magáról, és a 44 tagú párttanács 40 szavazati joggal rendelkező tagjából 34 szavazott teljes bizalmat a budapesti elnökségnek.
A rendkívüli párttanács még folytatódik.
Az ülést Burány Sándor hívta össze, mivel a központi alapszervezet – amelyben azok a budapesti párttagok vannak, akik nem a lakóhelyük szerinti pártszervezetben akarnak politizálni – több tagja kezdeményezte a hónapokkal ezelőtt véglegesített és elfogadott fővárosi választási lista újragondolását.
Farkas Péter XVII. kerületi elnökségi tag pedig aláírásgyűjtésbe kezdett annak érdekében, hogy Burány Sándor és Hagyó Miklós főpolgármester-helyettes azonnali hatállyal mondjanak le budapesti párttisztségeikről és fővárosi önkormányzati tisztségeikről, s november közepéig hívják össze a budapesti küldöttértekezletet.
A renkívüli párttanács előtt még a két vezetőt kritizáló erők is úgy vélték az MTI-nek, hogy a tanácskozáson nem kaphat hivatalos többséget a budapesti vezetés leváltása.
