A NAV Közép-Magyarországi Bűnügyi Igazgatóságára kerül át az a feljelentés, amelyet a 24.hu egyik cikke alapján tettek a Hajt-A Csapat Egyesülettel kapcsolatban.
Március 9-én írtuk meg, hogy az egyesület egyike annak a közel száz szervezetnek, amelyek az Európai Unió és a magyar állam által társfinanszírozott Leader pályázati forrásokat osztják szét országszerte családi cégek, egyéni vállalkozók, civil szervezetek és vidéki önkormányzatok számára.
A Hajt-A Csapat néhány éve még egy-másfél hónapos határidőket adott a pályázóknak arra, hogy összeszedjék és benyújtsák a szükséges dokumentumokat, újabban azonban olyan drasztikusan lecsökkentették a pályázati időt, hogy gyakorlatilag lehetetlenné vált a szükséges papírok beszerzése.
Az egyesület vezetője, Kaszanyi József mendei polgármester és családtagjai többször is kaptak támogatást a Hajt-A Csapat egyesülettől, miközben Kaszanyi annak elnöke, és ő vezeti a pályázatokat elbíráló bizottságot is. A polgármester tavaly tavasszal azzal került be a hírekbe, hogy akkor nyaralt Zanzibáron, amikor Orbán Viktor önmérsékletre és az egzotikus utazások elhalasztására intette a tehetős magyarokat.
Miután az írásbeli kérdést feljelentésként értékelték, a rendőrség átadta az ügyet a NAV-nak – derül ki az ügy áthelyezéséről szóló dokumentumból, amely eljutott lapunkhoz. Ebben azt írja a rendőrség, hogy költségvetési csalás jogi tárgya nemcsak adókedvezmény, adómentesség, hanem „hanem a költségvetésből származó pénzeszközök, közpénzek (pl. állam vagy EU-támogatások) jogosulatlan megszerzése is” lehet.
A feljelentésben leírt cselekmény a költségvetési csalásra utalhat, amennyiben az Egyesület elnöke az összeférhetetlenségi szabály ellenére – részt vett azon döntésekben, mely a saját települését – Mende – vagy hozzátartozóit érintő pályázatokhoz kapcsolódtak,
olvasható a dokumentumban. Mivel azonban ilyen esetekben a vizsgálat nem a rendőrség, hanem a NAV hatásköre alá tartozik, ezért ők indíthatnak nyomozást az ügyben.