Aki jártas a konzolok világában, az tudja, hogy egy-egy konzolgeneráción belül akár több változat is készül egy adott masinából, és az utóbbi években az is teljesen általánossá vált, hogy a gyártók nemcsak a külsőhöz nyúltak hozzá, de a hardvert is megerősítették. Elég csak a PlayStation 4 Pro modellre, az Xbox One X-re vagy éppen a Nintendo Switch OLED-re gondolni – bár az utóbbi nem lett erősebb gép, csak nagyobb és jobb kijelzőt kapott, mint az elődei.
A jelek arra mutatnak, hogy nem lesz ez másként az aktuális konzolgenerációnál sem, ugyanis a RedGamingTech értesülései szerint a Sony már dolgozik a PlayStation 5 Pro konzolon, ami elméletileg 2024-ben kerülhet a boltokba. A PlayStation 4 és a PlayStation 4 Pro modellek megjelenése között ugyan három év telt el, de figyelembe véve, hogy a globális chiphiány miatt a Sony még mindig nem képes kielégíteni a PlayStation 5 iránti keresletet, teljesen reálisnak tűnik, hogy ezen gép esetében csak négy évvel a premiert követően jelenik meg a felturbózott változat.
Hogy pontosan miben tudna többet egy PS5 Pro modell, mint az alapgép, arról egyelőre csak találgatások vannak: nőhet az elérhető felbontás (egyes játékok akár 8K-ban is futhatnak, és alapvetés lehet a natív 4K, méghozzá 60 fps képfrissítéssel), javulhat a virtuálisvalóság-élmény (ne feledjük, hamarosan érkezik a PlayStation VR 2), és szebbé válhat a ray tracing.