Belföld

Minden ok nélkül ütötte-verte a járókelőket egy férfi Debrecenben

Oláh Tibor / MTVA bizományosi
Oláh Tibor / MTVA bizományosi

Válogatás nélkül ütötte-verte a járókelőket egy férfi vasárnap hajnalban Debrecenben a Nagyerdőn. A rendőrök azonnal a helyszínre mentek, ahol több sértettet is találtak, akik elmondták, hogy az elkövető minden előzmény nélkül beléjük kötött, majd ütni-verni kezdte őket.

Először egy férfit bántalmazott, majd nem sokkal később két társaságnak is nekiesett. Itt már válogatás nélkül ütött mindenkit, férfiakat és nőket is egyaránt. A rendőrök pontos személyleírást kaptak az elkövetőről, így azonnal a keresésébe tudtak kezdeni.

police.hu

Fél órán belül elfogták a 20 éves helyi lakost, majd előállították. A Hajdú-Bihar Megyei Rendőr-főkapitányság tájékoztatása szerint a fékevesztett férfi a gyanúsítotti kihallgatására már lecsillapodott, s részletes beismerő vallomást tett a nyomozóknak. Tettét azzal magyarázta, hogy az alkoholtól mindig ingerült lesz. A megvert gyalogosok könnyű sérüléseket szenvedtek a bántalmazás következtében.

A Debreceni Rendőrkapitányság Bűnügyi Osztálya súlyos testi sértés kísérlet elkövetésének megalapozott gyanúja miatt indított nyomozást a gyanúsítottal szemben.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik