Három vádlott ellen nagy nyilvánosság előtt elkövetett rágalmazás vétsége miatt indítottak pert, mert becsületsértő fényképeket és nyilatkozatokat jelentettek meg egy honlapon mások között Spányi Antal püspökről is. A lap úgy tudja, a fotók homoszexuális témájúak.
A keddi tárgyaláson a három vádlottból csak kettő jelent meg. A bíróság informatikai szakértők bevonását rendelte el, akik a képek valódiságát ellenőrizhetik. A bíróság feladata, hogy megállapítsa, a honlap elkészítése során történt-e bűncselekmény.
Erkölcsi okokra hivatkozva elképzelhető, hogy a magánvádlók kérésére a decemberi tárgyalást zárttá nyilvánítják, ám erről csak később születik döntést. A lap megkereste a Székesfehérvári Egyházmegyét, ott azonban senki nem nyilatkozott az üggyel kapcsolatban.
