Az MSZP a KDNP visszavont javaslatának tartalmán nem változtatott, ám míg az ellenzéki párt a nyolctagú bizottságba három szocialista, három fideszes képviselőt, valamint egy-egy SZDSZ-es és KDNP-s politikust delegált volna, a szocialisták saját javukra változtatnának az arányokon.
Az MSZP azt szeretné, ha négy szocialista és két fideszes lenne tagja a grémiumnak a két kisebb párt egy-egy képviselője mellett. A KDNP a bizottsági tagok arányainak megváltoztatása miatt döntött úgy, hogy visszavonja javaslatát, illetve azért, mert a szocialisták a testület vezetését két azonos súlyú társelnökre bíznák.
A javaslat szerint az Országgyűlés eseti bizottsága megvizsgálja az „árfolyamváltozás, a hitelszerződések és a számlán megjelenő törlesztőrészletek összefüggéseit”.
