Belföld

Márki-Zay: Orbán Viktorhoz, a Karmelita kolostorba nagy erőkkel ki kell, hogy szálljon a rendőrség

Varga Jennifer / 24.hu
Varga Jennifer / 24.hu

Feljelentést tett az ügyészségen Márki-Zay Péter, az ellenzék miniszterelnök-jelöltje azzal kapcsolatban, hogy, mint Márki-Zay fogalmazott pénteki, Hódmezővásárhelyen tartott a sajtótájékoztatóján, „Orbán Viktor és a Fidesz-média valótlanságokat  híresztel. Ezáltal pedig két bűncselekmény gyanúját is felvetett az ő eljárásuk: az egyik a rémhírterjesztés, a másik a közösség elleni uszítás.”

Utóbbi azért áll meg az ellenzéki kormányfőjelölt szerint, mivel a Fidesz nagyon sok olyan kijelentést tett, amivel valótlanul rágalmazza az ellenzéket (például hogy elvennék a nyugdíjakat, megszüntetnék a minimálbért, betelepítenének migránsokat, de ezekből egy szó sem igaz Mári-Zay szerint, az ellenzék nyilvános programjában is ennek ellenkezője szerepel).

Ennél súlyosabb azonban a rémhírterjesztés ügye, mondta Márki-Zay. Mint fogalmazott, maga Orbán Viktor az, aki tárgyalt magyar katonai részvételről Boris Johnson brit kormányfővel az ukrajnai konfliktusban, Orbán Viktor, aki „saját maga szállít fegyvereket Ukrajnába az Unió 27 vezetőjének egyikeként megszavazta az ukrán fegyverszállítást, engedélyezte azt is, hogy Magyarország területén keresztül – egy harmadik országot is átlépve – mehetnek Ukrajnába fegyverszállítások. (…) Orbán Viktor olyan valótlanságokat terjeszt, hogy amikor ő is, mi is azt mondjuk, hogy a NATO védhet meg minket és nekünk a NATO-nak kell hűséges tagjának lenni és a NATO-t kell támogatnunk mindenben, akkor az én, ugyanilyen tartalmú kijelentéseimbe valótlanul belemagyarázza azt, hogy mi akarunk fegyvereket, de különösen, hogy mi akarunk katonákat, ráadásul ki sem képzett, nem is sorköteles, nem a Magyar Honvédség kötelékébe tartozó fiatalembereket kiküldeni meghalni egy idegen háborúba az ukrán-orosz konfliktusban. Ez a rémhírterjesztés, ez a riogatás, ez a magyar lakosságnak a megfélemlítése hazugságokkal, hazug rágalmakkal kimeríti a rémhírterjesztés fogalmát.”

Azt reméli Márki-Zay, hogy Orbán Viktor nyilvánosan kijelenti, hogy az ellenzék nem akar magyar katonákat külföldre küldeni.

Varga Jennifer / 24.hu

Orbán még egy dróntól sem tudta megvédeni a magyar légteret – utalt Mári-Zay a múlt  heti incidensre, amikor egy robbanóanyagot hordozó drón repült keresztbe az ország légterében és Zágrábnál földbe csapódott.

Arra kérte Márki-Zay az ügyészséget, hogy most is ugyanolyan gyorsan és hatékonyan járjon el, mint amikor a koronavírus-járvány korábbi hullámaiban eljártak egyesek ellen.

Azt gondolom, hogy Orbán Viktorhoz, a Karmelita-kolostorba nagy erőkkel ki kell, hogy szálljon a rendőrség. A rémhírterjesztést meg kell akadályozni, a rémhírterjesztőket pedig felelősségre kell vonni.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik