Nagyvilág

Csúnya, veszélyes incidens – mondta a horvát államfő a Magyarországról érkező lezuhant drónról

AFP
AFP

Légvédelmi rendszer kiépítését sürgette Zoran Milanovic horvát államfő hétfőn, a védelmi erők és a biztonsági hírszerző ügynökség vezetőivel tartott megbeszélését követően.

A drón átrepült Magyarországon. Megtörtént. Ugyanakkor hiszünk abban, hogy ilyesmi nem fog még egyszer megismétlődni

– mondta, majd úgy folytatta: „Tanultunk ebből, NATO-tagok vagyunk, de a saját biztonságunkról csak mi gondoskodhatunk. (…) Ez egy csúnya, veszélyes incidens volt.”

Az államfő, hiába firtatták újságírók, nem volt hajlandó válaszolni arra a kérdésre, valóban volt-e bomba a Zágrábban lezuhant drónon. Erről vasárnap Mario Banozic védelmi miniszter tett bejelentést. A tárcavezető arról beszélt, hogy robbanószerkezet nyomaira, légibomba darabjaira bukkantak annak a lezuhant pilóta nélküli repülőgépnek a roncsai között, amelyet a becsapódás helyszínén, háromméteres kráterből emeltek ki. Milanovic szerint ugyanakkor felelőtlenek és veszélyesek az ilyen kijelentések.

A bombáról szóló hírek hitelességét több horvát katonai szakértő is megkérdőjelezte. Szerintük, ha valóban lett volna bomba a drónon, az sokkal nagyobb pusztítást okozott volna. Feltehetően az önmegsemmisítő rendszer aktiválódott, amikor kifogyott a robotrepülőgép üzemanyaga, hogy illetéktelenek ne férhessenek hozzá a rajta tárolt információkhoz.

A pilóta nélküli repülőgép, amely a magyar légtérből lépett be a horvát légtérbe, csütörtökön este 23 óra után néhány perccel, egy kollégium közelében zuhant le, és csapódott a földbe a horvát főváros területén, a Jarun tó térségében. A területet még aznap éjjel lezárták. Személyi sérülés nem történt, károk a környéken parkoló gépkocsikban keletkeztek.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik