Közélet

40 autó sérült meg a Zágrábban lezuhant drón miatt

AFP
AFP

Szombat reggel Andrej Plenkovic miniszterelnök sajtótájékoztatót tartott a csütörtökön Magyarországon is áthaladó, de végül Zágrábban lezuhant katonai drónnal kapcsolatban. Plenkovic elmondta, hogy a gépet nyilvánvalóan Ukrajna területén indították el, azt viszont egyelőre nem lehet tudni, hogy mely ország tulajdona a katonai drón. Egyelőre az ukrán és az orosz fél is azt állítja, hogy nem az övék. Elmondása szerint körülbelül 7 percig repült Horvátország felett, és végül egy olyan helyen zuhant le, ahol éttermek, szórakozóhelyek, lakóházak vannak. Személyi sérülés nem történt, de mintegy 40 autóban kár keletkezett.

Beszélt arról is, hogy ez más városban is megtörténhetett volna, akár Budapesten vagy Pozsonyban. Szerinte ezért is fontos az együttműködés. Egyelőre megpróbálják azt kivizsgálni, hogy ez véletlen volt, vagy szándékosan csapódott be ide a katonai drón.

A drón Magyarország légterét is érintette – ezt Szijjártó Péter jelentette be pénteken, miután csütörtök éjfélkor Zágráb város központjában, a Jarun tó mellett zuhant le egy szovjet hadműveleti-harcászati felderítő robotrepülőgép. A helyszínen három méter átmérőjű kráter keletkezett.

Kapcsolódó
Szijjártó is megszólalt a Zágrábban lezuhant drón ügyében
Együttműködnek a horvát hatóságokkal és a NATO-val.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik