Nagyvilág

Elfogták Magyarország egyik legkeresettebb bűnözőjét

Írországban, összehangolt akció keretében kapták el K. Györgyöt és élettársát.

Újabb unokás csalók kerültek rendőrkézre, ezúttal az írországi Dublinban. A 36 éves K. Györggyel és élettársával, a szintén 36 éves Cs. Ildikóval szemben többek között a Budai Központi Kerületi Bíróság bocsátott ki nemzetközi és európai elfogatóparancsot, bűnszervezetben elkövetett csalás és zsarolás bűntette miatt, olvasható a rendőrség oldalán.

K. György a rendőrség legkeresettebb személyeinek TOP50-es listáján is szerepelt.

Az elkövetők a felelősségre vonás elől külföldre menekültek, ezért az elfogásuk érdekében a Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda (KR NNI) Életvédelmi és Célkörözési Főosztály Célkörözési Osztály nyomozói a BRFK bűnügyi szerveivel együttműködve, az ő információik alapján felderítették a lehetséges tartózkodási helyüket, majd a beszerzett adatok alapján nemzetközi bűnügyi együttműködést kezdeményeztek.

A KR NNI fejvadászai az Egyesült Királyság bűnüldöző szerveivel közösen azonosították a pár lehetséges tartózkodási helyét Belfastban, ahol 2022. február 7-én, összehangolt akció keretében megkísérelték elfogni őket. A körözött személyeknek azonban sikerült a belfasti tartózkodási helyükről elmenekülni. A fejvadászok nem adták fel a kutatást, és sikerült megállapítani, hogy Írországba szöktek az angol rendőrség elől. A Készenléti Rendőrség nyomozói, az ENFAST (Európai Célkörözési Egységek Hálózata) hálózatán keresztül felvették a kapcsolatot az Ír Köztársaság központi célkörözési egységével, akikkel együttműködve K. György és Cs. Ildikó újabb tartózkodási helyét is azonosították. Az ír rendőrök végül 2022. február 18-án, az esti órákban Dublin városában fogták el a két magyar szökevényt.

Kiadatásukról az ír hatóságok a későbbiekben döntenek.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik