Tudomány

Emberpiac volt a Flórián téren

A Flórián tér Óbuda legnagyobb csomópontja, legforgalmasabb „tere” úgy, hogy a klasszikus értelemben vett tér legutoljára valamikor a múlt század elején volt egyemeletes házaival és hangulatos, macskaköves utcácskáival. Jó 2000 éve itt feküdt a római katonaváros, Aquincum fürdője, romjai 1778-ban egy építkezés bukkantak elő, és ez vezetett Aquincum maradványainak feltárásához – írja a Múlt-kor.hu. A közterület 1912-ig még utca volt és nem tér, hivatalosan csak 1874-ben neveztek el Szent Flóriánról, holott az óbudai polgárok már régen így nevezték. De miért éppen Szent Flórián lett a keresztapa?

Benke Imréné / Fortepan A Flórián téren volt Fogadalmi oltár 1918-ban (szent Flórián, szent Fülöp, szent Károly szobraival)

Óbuda területe a török kor végén a komáromi vár tartozékaként került a Zichy-család tulajdonába. A művészpártoló, kastély- és templomépíttető Zichy Miklós valamikor az 1740-es években tett fogadalmat, miszerint a pestis pusztításai és az Óbudát oly gyakran sújtó tűzvészek ellen fogadalmi szobrokat emeltet. Bár a gróf nem élhette meg szobrainak elkészülését, felesége, Berényi Erzsébet megvalósította a gróf egykori fogadalmát. A szoborcsoport három alakja kezdetben külön életet élt a környéken, és csak 1819-ben kerültek közös talpazatra. Ezt követően népszerű találkahellyé és

emberpiaccá vált a szobor előtti terület: a kora reggeli órákban a módosabb gazdák itt bérelték fel azokat az embereket, akik napszámosként dolgoztak aznap valamelyik közeli földjükön.

A kompozíció napjainkban is ott látható a róla elnevezett téren, ha az aluljáróból a templom felőli oldalon jövünk fel a felszínre. A hármas szobor központi figurája Szent Flóriánt, a tűzoltók és kéményseprűk védőszentjét ábrázolja állandó attribútumaival, lába mellett égő házzal, kezében vizes dézsával, miközben éppen a lángokat oltja. Óbuda jelentős német lakossága a németség körében népszerű szent nevén kezdte emlegetni a kereszteződést, ahol eredetileg a szoborcsoport állt. A girbegurba utcák, a sűrűn épített házak között pedig szükség is volt a tűz elleni védelemre.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik