Szórakozás

Farkasként azonosítja magát a transznemű nő

Naia Okami a munkája miatt nem vonyíthat nyilvánosan.

Brit columbiai farkasnak tartja magát a seattle-i Naia Okami. A 27 éves transznemű nőről nemrég a Fox News készített egy riportot.

Okami már fiatalon is farkasként azonosította magát, álmaiban többször is az állat képében jelent meg. Ezután kezdett behatóbban foglalkozni a farkasokkal, minél többet megtudott az állatról, annál inkább érzett közösséget velük. A Wolf’s Rain című japán animesorozat megnézése után lett világos számára, hogy ő is egy emberi testbe zárt farkas. Legelőször 2013-ban lépett így a nyilvánosság elé.

Okami 2017-ben jelent meg először transznemű nőként a médiában, 2019-ben pedig már azt közölte, hogy törvényesen megváltoztatta a nemét nőre. Ma online nyomozóként dolgozik egy non-profit szervezetnél.

Annak ellenére, hogy néha vonyít, tisztában van vele, hogy fizikailag ember, csak lelkileg érzi magát farkasnak. A munkája miatt azonban nem engedheti szabadjára az ösztöneit.

Ha a munkahelyemen vagy az élelmiszerboltban vagyok, nem fogok ugatni vagy üvölteni

– mondta.

Ennek ellenére a médiamegjelenések lehetővé tették számára, hogy minél többször kifejezze magát, hisz az emberek már „farkaslányként” ismerik. Időnként kimegy az erdőbe, hogy kapcsolatba lépjen állati pszichéjével, ilyenkor sokkal felszabadultabb, és teret tud engedni spirituális énjének.

Komoly munkám van, fizetem a számláimat és az adókat, de lelkileg így fejezem ki magam

– mondta Okami, aki azért megpróbálja a mindennapokban összekapcsolni a két énjét.

A szervezetnél például emberkereskedelmet érintő és a gyermekek ellen elkövetett ügyekben is nyomoz, és amikor a bűnözők után kutat, úgy érzi magát, mint egy farkas, aki zsákmányra vadászik.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik