Kultúra

Itt az új HBO-sorozat, a nyolcvanas évek derekán játszódó A besúgó első előzetese

HBO / The Orbital Strangers Project
HBO / The Orbital Strangers Project
A Genfi Filmfesztiválon már az év végén bemutatkozott sorozatot tavasszal már biztosan láthatjuk.

A tavaly márciusban forgatni kezdett, a Genfi Filmfesztiválon már novemberben debütált A besúgó nyolc epizódja rövidesen végre a magyar nézőkhöz is eljut, így rövidesen végigkövethetjük az 1985-ben, Budapesten élő Geri kalandjait, aki az egyetem miatt érkezik a fővárosba, hamarosan azonban teljesen más irányba indul az élete.

Csatlakozik ugyanis egy csapat demokratikus ellenzéki fiatalhoz, akiknek a vezetőjében igazi jóbarátra talál – bulizik, csajozik és politizál, eközben azonban súlyos titok nyomja:

valójában ugyanis az Állambiztonságnak jelent, mert a párt, ami a súlyosan beteg öccse gyógyszerét biztosítja, ezt várja el tőle.

A tavasszal bemutatkozó sorozat első előzetese csütörtökön tűnt fel az HBO Magyarország Youtube-oldalán – az alig egyperces anyag Geri otthonról való indulását, illetve beszervezését mutatja be, majd a helyzet pillanatok alatt elmérgesedik:

A sorozatot – aminek premierdátuma továbbra sem ismert – a nemzetközi karrier felé tartó Szentgyörgyi Bálint írja és rendezi, de Mátyássy Áron és Miklauzic Bence is lehetőséget kap, mint rendező. A főszereplő Váradi Gergely a Guerilla című 1849-es film főszereplőjeként, a fiatal ellenzékiek vezetője, Patkós Márton pedig a Napszálltából lehet ismerős, de a szakma tapasztalt alakjaival is találkozunk majd: Thuróczy Szabolcsot tartótisztként láthatjuk, de Mácsai Pál, Funtek Frigyes, Szabó Simon, Gyabronka József, Hajdú Szabolcs, illetve a Dollár Papa Gyermekei vezetője, Ördög Tamás is feltűnik majd a képernyőn.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik