Kultúra

Világsztárokat is képviselő ügynökséghez szerződött a 28 éves magyar rendező

Mohos Márton / 24.hu
Mohos Márton / 24.hu
Szentgyörgyi Bálint is Idris Elbával, Emily Blunttal és Harvey Keitellel is egy klubba került.

Magyar tévésorozatokról szóló cikkünkben bemutattuk már Szentgyörgyi Bálintot, aki ismeretségek nélkül házalt A besúgó című sorozatötletével, mely az HBO következő magyar sorozata lesz. A benne rejlő potenciált nemcsak az HBO ismerte fel, a Forbes írta meg, hogy a 28 éves filmes rangos nemzetközi ügynökséghez, a The Artist Partnershiphez szerződött, amely olyan sztárokat is képvisel, mint Idris Elba, Emily Blunt, Kim Cattrall, Harvey Keitel, Willem Dafoe és Matt Dillon.

Szentgyörgyi a lapnak elmondta, hogy A besúgó genfi világpremierjét követően először Zoomon beszélt az ügynökséggel, majd személyes találkozóra is sor került Londonban.

Több tervem van A besúgó utánra, amit külföldön szeretnék megvalósítani. Lelkesen lépünk szövetségre, hogy felépítsük ezeket a projekteket a nemzetközi piacon

A The Artist Partnership hasonlóan lelkesen nyilatkozot:

Az az érzésünk, hogy Szentgyörgyi Bálint különleges és hosszú nemzetközi karrier előtt áll. Izgatottan látunk munkához vele

Szentgyörgyi belecsöppenése a filmezésbe szinte önmagában is filmbe illő sztori, hiszen a haveri filmbarkácsolásból egyből a sorozatkészítés egyik legfontosabb műhelyébe került:

A legeslegelején összeszedtem a barátaimat és csináltunk egy pilotot teljesen sufnituningban: például felmosórúdra volt szigszalagozva a kölcsönkért mikrofon, mindent szívességből kaptunk, és így tovább. Mindezt azért, hogy amikor elkészült, körbevihessem a magyar csatornáknak azzal, hogy ez eladó. A listám tetején nyilván az HBO volt, és minden ismeretség nélkül betelefonáltam, és a portásnak mondtam el, hogy van egy 42 perces, leforgatott, megvágott pilotom, amit szeretnék megmutatni. Sikerült valakivel beszélni és kaptam két hónappal későbbre egy időpontot

– idézte fel korábbi cikkünkben.

Kapcsolódó
Sosem volt még jobb időszak sorozatokat csinálni Magyarországon – de kik írják ezeket?
Egy évtizede még alig készültek itthon sorozatok, ma viszont már egyre többet gyártanak idehaza is. A sorozatoknál az író szerepe a legfontosabb. Kik ők? Lehet-e abból bármi, ha valaki betelefonál a sorozatötletével az HBO portájára? Tényleg pályakezdők ötletéből csinálta első saját drámasorozatát az RTL?

Ajánlott videó

Olvasói sztorik