Gazdaság

Durva leépítés az Unicreditnél

Majdnem ötezer főnyi létszámleépítésről állapodott meg hétfőn a legnagyobb olasz bank, a Magyarországon is érdekelt UniCredit SpA vezetősége a szakszervezetekkel.

A megállapodás szerint Olaszországban bezárnak 230 bankfiókot és öt év alatt 4700 fővel csökkentik az alkalmazottak számát. Önként is lehet távozni, november 15-ig háromezren csatlakozhatnak a nyugdíjba vonulási programhoz. Amennyiben nem jelentkeznek kellő számban, akkor olyan munkatársakat nyugdíjaznak, akik több mint 40 éve fizetik a nyugdíjjárulékot. További 1700 munkatársat 2014-2015-ben küldenek el.

A leépítést még az előző vezető, Alessandro Profumo kezdte el. A hatékonyság növelésének érdekében tavaly június óta csaknem 400 fiókot zártak be és felmondtak 6150 alkalmazottnak.

Az átalakítás folytatásáról az új vezérigazgató, Federico Ghizzoni állapodott meg a szakszervezetekkel, aki azt követően került a piaci érték alapján legnagyobb olasz bank élére, hogy a líbiai részvényesek térnyerése körül kibontakozott vita miatt Profumo szeptember végén lemondott.

A leépítések, fiókbezárások révén a tervek szerint a működési költségeket 2013-ig 8,6 százalékkal – 422 millió euróval – lehet csökkenteni a bankcsoport olaszországi részlegénél.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik