Foci

Két gall ászt is elmeszeltek

Három mérkőzésről tiltotta el a Francia Labdarúgó Szövetség (FFF) Samir Nasrit, a válogatott középpályását pénteken.

Samir Nasrit azért büntették meg, mert a későbbi győztes spanyolokkal szemben elveszített negyeddöntő után szidalmazott egy újságírót a lengyel–ukrán közös rendezésű Európa-bajnokságon. Ráadásul ezt megelőzően az Anglia elleni csoportmérkőzésen lőtt gólja után ujját a szája elé tartva csendre intett egy másik újságírót.

Az FFF „fegyelmezetlen viselkedésre” hivatkozva tiltotta el a 25 éves játékost, aki így az Uruguay elleni barátságos, illetve a Finnországgal és Fehéroroszországgal szembeni világbajnoki selejtezőkről hiányzik majd.

Három másik futballista ügyét is vizsgálta a szövetség: a szélső Jérémy Ménez egy találkozóra szóló eltiltást kapott, míg a szintén szélső Hatem Ben Arfát és a középső középpályás Yann M’Vilát nem büntették.

Méneznek azért kell kényszerpihenőt tartania, mert összekülönbözött az együttes csapatkapitányával, Hugo Llorisszal. Ben Arfa a svédek elleni utolsó Eb-csoportmérkőzés után azzal vívta ki Laurent Blanc szövetségi kapitány haragját, hogy telefonált, miközben a szakember a csapathoz beszélt. M’Vila pedig lecserélése után elmulasztott kezet fogni a kapitánnyal és a helyére beálló Olivier Giroud-val.

Laurent Blanc lemondott az Európa-bajnokság után, helyét Didier Deschamps, a francia élvonalban szereplő Olympique Marseille korábbi edzője vette át.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik